← Vissza

● news.bsdnet.hu

Toroczkai László szerint Magyar Péter begőzölt, a kormánya inkompetens

Index 2026-08-13 20:56
Toroczkai László, a Mi Hazánk Mozgalom elnöke élesen reagált Magyar Péter csütörtöki sajtótájékoztatójára és a Tisza Párt elnökének későbbi bejegyzésére. A politikus szerint a miniszterelnök gúnyolódott rajta, a Mi Hazánkon és Tóth Máté energiajogászon, valamint szerinte valótlanságokat állított a Sándor-palotában lezajlott találkozójukról. Magyar Péter teljesen begőzölt, és a mai sajtótájékoztatóján, majd egy posztban rögeszmésen a Mi Hazánkon, dr. Tóth Máté energiajogászon, a köztársaságielnök-jelöltünkön és persze rajtam gúnyolódott, és hazudozott rólunk össze-vissza – jelentette ki Toroczkai László, megjegyezve: Értem persze a dühét. Most az egész ország láthatja, hogy mennyire inkompetens a kormány, már nem elég a Facebook-kormányzás. Toroczkai László azt állítja, Magyar Péter most éppen azt a megoldást alkalmazza a Duna vízszintjének emelésére, amelyet korábban a Mi Hazánk javasolt. Szerinte azzal, hogy két uszály elsüllyesztésével és fenékküszöb építésével próbálják megduzzasztani a folyó vizét, a párt korábbi javaslatát valósítják meg. A Mi Hazánk elnöke felidézte, hogy a hétfői parlamenti vitában a román példára hivatkozva érvelt amellett, hogy ilyen módon is megoldható a probléma. Szerinte Magyar Péter akkor gúnyolódva reagált a felvetésre, most azonban ugyanezt a módszert alkalmazza. „Egyébként végre helyesen cselekszik. Kár, hogy ennyit kellett várni erre” – írta Toroczkai László. A politikus szerint Magyar Péter azért is támadja egyre élesebben a Mi Hazánkat, mert a párt támogatottsága szerinte erősödik, miközben a Tisza Párt támogatottsága csökken. Toroczkai László úgy fogalmazott, hogy Magyar Péter sajtótájékoztatójának jelentős részét a Mi Hazánk támadására fordította ahelyett, hogy a megoldásokat ismertette volna. A pánik és a gyűlölet jelei láthatóak Magyar Péter arcán, amikor ma rólunk hosszan hazudozott, személyeskedett – fogalmazott a Mi Hazánk Mozgalom elnöke. Toroczkai László külön kitért a Sándor-palotában tartott találkozójukra is. Állítása szerint a múlt hétfői megbeszélésen több mint két órán keresztül tett fel Magyar Péternek szakmai kérdéseket Tóth Máté energiajogász, a Mi Hazánk Mozgalom köztársaságielnök-jelöltje által összeállított témák alapján. A Mi Hazánk elnöke szerint valóban megkérdezte Magyar Pétert, mikor lesz szabadság az Országgyűlésben, de ezt csak a szakmai kérdései után vetette fel. Toroczkai László azzal indokolta a kérdést, hogy a párt hat képviselője összesen 14 gyermeket nevel. Elmondása szerint Magyar Péter azt válaszolta, hogy a képviselők elvileg egy hétre szabadságra mehetnek, mivel a következő héten szünetet tart a parlament. Toroczkai László erre utalva azt írta, hogy Magyar Péter már nyaralt Törökországban három fiával, ő azonban idén még nem vitte el nyaralni három kislányát, így közölte, hogy csütörtökön el is utazott a gyermekeivel, saját költségén, fapados járattal. Mondhatnám Magyar Péter mai, ritka gusztustalan sértegetéseire, személyeskedéseire, és hazugságaira, amit ő mondana egy hasonló helyzetben: jó vergődést! De én nem ilyen vagyok, inkább ezt üzenem neki: Kedves miniszterelnök úr!Szabadságra mentem a kislányaimmal. Most még ön kormányoz, nem én. Ki kellene bírnia ezt a hetet nélkülem, egyhetes szünetet tart az Országgyűlés, most úgysem találkoznánk. De ha ismét elakadna a kormányzással, természetesen most is állok rendelkezésére, szívesen segítek a szakmai csapatommal. Telefonon, e-mailen az egyhetes szabadságom alatt is elérhető leszek. Ne aggódjon, nyugalom!Üdvözlettel: Toroczkai László – zárta szavait a Mi Hazánk Mozgalom elnöke. (Borítókép: Toroczkai László beszél az Országgyűlés ülésén 2026. augusztus 10-én. Fotó: Papajcsik Péter / Index)
Eredeti cikk megtekintése →