● news.bsdnet.hu

Ez talán a legismerősebb mondat attól, aki valójában nincs jól. Persze van, amikor tényleg ezt jelenti. De ha feszült mosoly, visszahúzódás, ingerlékenység vagy állandó fáradtság társul mellé, gyakran inkább lezárás: ne kérdezz tovább, mert túl közel kerülnél valami fájdalmas dologhoz. Sok nő nagyon korán megtanulja, hogy neki kell megtartania a többieket. Ő hallgat meg mindenkit, ő simítja el a konfliktusokat, ő „bírja”. Egy idő után pedig már azt sem tudja, hogyan mondja ki őszintén, hogy baj van. Ez a mondat sokszorbűntudatotrejt. Kívülről minden stimmel: van munka, család, partner, lakás, gyerek vagy legalábbis olyan dolgok, amelyekre mások vágynának. Ettől még valaki lehet szomorú, kiégett vagy elveszett. A „boldognak kellene lennem” gyakran valójában azt jelenti: nem értem, miért nem érzem azt, amit kellene. Pedig a hála és a rossz közérzet, belső feszültség nem zárják ki egymást. Lehet valaki szerető anya és közben teljesen kimerült. Lehet hálás az életéért és közben magányos. Logikus mondatnak hangzik, mégis sokszor az egészségesönérvényesítésellen dolgozik. Mindig lesz valaki, akinek nehezebb. Ez viszont nem teszi érvénytelenné a saját fájdalmat. A lelki nehézségek nem versenyek, ahol csak a legrosszabbul lévő ember kérhet segítséget. Aki azt tanulta meg, hogy az érzései „túl sokak”, könnyen elkezdi saját magát is lecsendesíteni. Nem azt mondja, hogy „rosszul vagyok”, hanem azt: nincs jogom panaszkodni. Van, amikor ez valódi elfogadás. Máskor inkább feladás. A mondat mögött gyakran az húzódik meg, hogy az illető már nem hisz abban, hogy bármi változhat. Nem meri komolyan venni a saját vágyait vagy csalódásait, inkább alkalmazkodik. Pedig attól, hogy valami megszokottá vált, még nem biztos, hogy jó is. A fáradtság biztonságos magyarázat. Nem kell részletezni, nem kellemetlen, és senki nem kérdez túl sokat. Csakhogy a tartós kimerültség nem mindig alváshiány. Lehet érzelmi túlterhelés, láthatatlan mentális munka, magány, szorongás vagy folyamatos megfelelési kényszer is mögötte. A pszichológusok szerint sok nő éveken át úgy működik, hogy saját magát teszi az utolsó helyre. Egy idő után a test kezd beszélni helyette. Minél hangsúlyosabban bizonygatja valaki a tökéletességet, annál nagyobb eséllyel próbál elfedni valamit. A közösségi média korában különösen erős a nyomás, hogy minden harmonikusnak és rendezettnek látszódjon. Boldog párkapcsolat, gyönyörű otthon, mosolygó család, produktív élet. Csakhogy atökéletesség fenntartásaiszonyú kimerítő tud lenni. A pszichológia ezt toxikus pozitivitásnak nevezi, amikor valaki annyira ragaszkodik a „minden rendben” képéhez, hogy már a saját negatív érzéseit sem meri megengedni magának. A rohanás néha valódi. Néha viszont menekülés. Ha valaki folyamatosan elfoglalt, nem kell megállnia és szembenéznie azzal, ami fáj. Munka, gyerekek, ügyintézés, programok, telefon, e-mailek – minden kitölti a teret. Csakhogy az elnyomott érzések nem tűnnek el attól, hogy nincs rájuk idő. Gyakran álmatlanság, szorongás, ingerlékenység vagy állandó belső nyugtalanság formájában térnek vissza. Persze, a túlgondolás létező probléma. De sokan ezzel a mondattal söprik félre a saját intuíciójukat is. Ha valami rossznak érződik, könnyebb azt mondani magunknak, hogy „biztos csak túlreagálom”, mint komolyan venni a saját érzéseinket. Pedig van különbség aközött, hogy valaki spirálba kerül a gondolataival, vagy egyszerűen próbálja megérteni, mi nincs rendben az életében. Ez a mondat gyakran normalizálni próbálja a szenvedést. Mintha a folyamatos belső üresség, szorongás vagy kiégés az élet természetes része lenne. Pedig nem mindenki él úgy, hogy kívül mosolyog, belül pedig darabokra hullik. Sokszor épp ez a mondat akadályozza meg, hogy valaki segítséget kérjen. A pozitív szemlélet valóban segíthet nehéz helyzetekben. De nem akkor, ha arra használjuk, hogy ne kelljen szembenézni a valós érzéseinkkel. A kényszeres pozitivitás mögött sokszor félelem van: mi történik, ha végre kimondom, hogy elegem van, szomorú vagyok vagy nem bírom tovább? A valódi lelki stabilitás nem azt jelenti, hogy mindig vidámnak kell lenni. Inkább azt, hogy a nehéz érzéseknek is lehet helyük. Sok nő nem azért játssza a boldogat, mert hazudni akar. Hanem mert ezt tanulta meg túlélési stratégiaként. Azt, hogy bírni kell. Hogy nem szabad túl érzékenynek lenni. Hogy mások problémája fontosabb. Hogy a jó anya, jó társ vagy jó kolléga mindig működik. Csakhogy minél tovább él valaki szerepben, annál könnyebben eltávolodik a saját valódi szükségleteitől. Néha egyetlen őszinte mondat az első lépés: „Nem vagyok jól.” És ez nem gyengeség, hanem annak a jele, hogy valaki végre komolyan veszi önmagát. via Fotó: illusztráció, Unsplash Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, aznlc Facebook-oldalánteheted meg.