← Vissza

● news.bsdnet.hu

Radnai Márk: Indul a Közhang

Magyar Hang 2026-08-15 17:44
Közhang néven indul közösségi társadalmi egyeztetési platform – derült ki Radnai Márk Facebook-bejegyzéséből. A posztban szereplő logó látható a Telex cikke szerint egy januárban, magánszemély által regisztrált honlapon, amelyen olyan mondatok olvashatók: „Magyarország jövője közös ügyünk. Hamarosan elindulunk.” Radnai Márk azt írta: „Nem elég időnként megkérdezni az embereket. Folyamatos társadalmi párbeszédre van szükség: érthető információkra, edukációra, átláthatóságra és arra, hogy nyomon követhető legyen, mi történik a véleményetekkel és a javaslataitokkal. Hónapok óta dolgozunk egy Európában is újszerű megoldáson, amely mindezt egy helyen teszi lehetővé. A neve: KÖZHANG. Országos és helyi ügyeket egyaránt megnyitunk majd előttetek. Elmondhatjátok, mit gondoltok, megismerhetitek mások álláspontját, érveket és információkat kaphattok, és követhetitek, hogyan lesz egy felvetésből valódi döntés vagy változás.”. A kormányfő májusban jelentette be a Működő és Emberséges Magyarország Intézet megalapítását, ennek keretében Radnait jelölték ki kormánybiztosnak. A Tisza alelnöke felel azért, hogy „a társadalom véleményét becsatornázza a politikai döntéshozatalba”. Radnai azt mondta, az intézet politikailag független intézmény lesz, de a költségvetését az állam biztosítja.
Eredeti cikk megtekintése →