Azt kellene vizsgálnia hétfőn az Ab-nek, amit a Fidesz miatt nem is vizsgálhat
Magyar Hang
2026-08-16 10:11
Sulyok Tamás volt államfő eltávolításáról, a parlamenti képviselők mandátumkorlátozásáról, és az alkotmánybírák nyugdíjkorhatáráról kellene véleményt mondania hétfői ülésén az Alkotmánybíróságnak, amelynek ülését a korábban meghirdetett nyári szünet ellenére hívták össze. Mind a három ügy a 17. alkotmánymódosításhoz kapcsolódik, és a különlegességét az adja, hogy az Ab-nak úgy kellene róluk véleményt mondania, hogy nem mondhat véleményt róluk.
A Fidesz ugyanis még 2013-ban kivette a testület hatásköréből, hogy az alkotmánymódosítások alkotmányosságát vizsgálja, vagyis érdemben, tartalmilag nem mondhatnak véleményt róla, csak akkor léphetnének közbe, ha eljárási hibát követtek volna el az elfogadáskor és a kihirdetéskor (ilyen nem történt). Figyelemre méltó, hogy épp az a Fidesz kért most normakontrollt, amelyik korábban megtiltotta az alaptörvény módosításának vizsgálatát.
A parlament bő egy hónapja, július 13-án fogadta el 139 igen és 6 nem szavazat mellett az alaptörvény 17. módosítását, amit „Tisztítótűz” művelet néven mutatott be Magyar Péter pár héttel korábban. (A Fidesz és a KDNP frakciója bojkottálta a szavazást, Gulyás Gergely pedig tiltakozásul lemondott a frakcióvezetői tisztségéről). Az akkor elfogadott javaslat, ami az említett három változtatás mellett még vagy tucatnyi előírást tartalmazott (például csökkentették a sarkalatos törvények körét, megteremtették a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonédelmi Hivatal felállításának alkotmányos alapját, illetve visszaállították az Ab felülvizsgálati jogát egyes költségvetési és adóügyekben, amit a Fidesz 2011-ben vett el) a Tisza Párt kampányígéretei között szerepelt, azaz semmi váratlan nem volt a lépésben.
Az említett jogszabályokat a taláros testület eredetileg már csütörtökön tárgyalta volna. Akkor, mint beszámoltunk róla , az Alkotmánybíróság érdemi vizsgálat nélkül visszautasított egy másik, a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványokra (kekvákra) vonatkozó, szintén az alaptörvény-módosítás elleni fideszes indítványt. Kimondták, hogy a kekvákra vonatkozó kifogás nem eljárási, hanem tartalmi jellegű volt. Aligha meglepő, hogy Handó Tünde és Polt Péter alkotmánybírók (Polt nemsokára távozik az Ab éléről, illetve alkotmánybírói megbízatása is megszűnik) nem támogatták a többségi álláspontot, szerintük igenis el kellett volna végezni az érdemi vizsgálatot. A testület többsége ezzel nem értett egyet.
Vélhetően ez lesz a helyzet Sulyok Tamás köztársasági elnöki megbízatásának megszüntetése, a parlamenti képviselők választhatóságának 12 évben való maximálása, illetve az alkotmánybírók 70 éves nyugdíjkorhatára ügyében is. A Fidesz itt is részben eljárási kérdést próbál faragni a tartalmi ügyből, azt írták például a volt államfő eltávolításával kapcsolatban, hogy a szabályozás „Alaptörvényben foglalt eljárási követelményekkel való összhangjának” vizsgálatát kérik, mivel „az Országgyűlés az Alaptörvény módosítására irányuló eljárást az alkotmánymódosító hatáskör tárgyi körén kívül eső egyedi közhatalmi döntés elfogadására alkalmazta”. A másik két ügyben már nem is vesződtek a fideszesek túl sokat az eljárási kérdésekkel, a beadványukból kiderül, hogy tartalmi kifogásaik vannak, szerintük ugyanis visszamenőleges a szabályozás. Ezt viszont, még ha így is lenne, az Ab épp a korábbi fideszes döntés miatt nem vizsgálhatja, vagyis a kör bezárul.
Érdekesség, hogy Sulyok Tamás még júniusban maga is az Alkotmánybírósághoz fordult az egyes közjogi méltóságok (a Tisza szóhasználatában Orbán-bábok) elmozdítását célzó alkotmánymódosítási lehetőségek miatt. Lényegében a saját elmozdítását kifogásolta, ám a már összehívott testületi ülés elmaradt, mert a 15-ből 7 alkotmánybíró személyes és közvetlen érintettségre hivatkozva kizáratta magát az ügy tárgyalásából, így a teljes ülés határozatképtelen lett volna.