Magyar Péter Donald Tuskkal egyeztetett az M3-as busztragédia után, különrepülőt küldenek Magyarországra
Index
2026-08-16 12:12
Magyar Péter közölte : telefonon beszélt Donald Tusk lengyel miniszterelnökkel a vasárnap hajnalban történt tragédia kapcsán.
„Részvétemet fejeztem ki a lengyel népnek a szörnyű éjszakai buszbaleset miatt” – írta, hozzátéve: „A miniszterelnök úr megköszönte a magyar mentőalakulatok és orvosok segítségét”.
A beszélgetésről Donald Tusk is beszámolt az X-en .
„Épp az imént beszéltem Magyar Péter magyar miniszterelnökkel. Megköszöntem a magyar szolgálatok, mentők és orvosok eddigi segítségét és elkötelezettségét” – fogalmazott.
„A miniszterelnök részvétét fejezte ki az áldozatok családjainak és egész Lengyelországnak, és biztosította, hogy továbbra is mindent meg fog tenni, hogy segítsen minden érintettnek ebben a tragikus pillanatban” – számolt be a lengyel kormányfő.
Donald Tusk egy korábbi X-bejegyzésben arról számolt be, hogy úgy döntött, hogy egy lengyel különrepülőgépet küld Magyarországra a Külügyminisztérium képviselőivel és orvosi személyzettel.
Minden érintett számára biztosítjuk a szükséges orvosi és konzuli segítséget. Ebben a nehéz pillanatban együtt állunk egymás mellett
– szögezte le.
Korábban a magyar politikusok és Karol Nawrocki lengyel elnök, illetve Maciej Wewiór külügyi szóvivő is reagált a buszbalesetre, amelyben hazafelé tartó lengyel zarándokok haltak meg.
(Borítókép: Donald Tusk 2025. július 3-án. Fotó: Andrzej Iwanczuk / NurPhoto / Getty Images)