Halálos buszbaleset: különgépet küld Magyarországra Donald Tusk
Telex
2026-08-16 13:00
Úgy döntöttem, hogy egy különgépet küldök Magyarországra, amelyen a Külügyminisztérium és az egészségügyi szolgálatok képviselői is utaznak. Minden sérült megkapja a szükséges orvosi és konzuli segítséget ebben a nehéz pillanatban, írta az X-en Donald Tusk lengyel miniszterelnök. Egy másik posztban azt írta, telefonon tárgyalt Magyar Péterrel, aki neki is részvétét nyilvánította ki a tragédia miatt.
Egy zarándoklat résztvevői utaztak hazafelé azon a lengyel turistabuszon, ami egyelőre tisztázatlan okból letért az útról és árokba borult az M3-as autópályán vasárnap éjjel 1 órakor, a rendőrség hivatalos tájékoztatása szerint a balesetben tizenketten meghaltak . A busz utasai lengyel állampolgárok voltak – erősítette meg varsói sajtóértekezletén Maciej Wewiór külügyi szóvivő, aki azt mondta, hét sérült állapota „nagyon súlyos”, további mintegy 40 személy könnyebb sérüléseket szenvedett, írja az MTI. A kelet-lengyelországi Rzeszówban működő Kárpátvajdasági hivatal szóvivője a Gazeta Wyborcza szerint azt mondta, vajdaságból indult zarándoklat résztvevői hazafelé tartottak Bosznia-Hercegovinából, részletek ebben a cikkben.