← Vissza

● news.bsdnet.hu

Papp László nekiment a Tisza-kormánynak az akkumulátorgyárak miatt

Mandiner 2026-08-16 17:01
A városvezető szerint az ipari beruházóknak természetesen be kell tartaniuk minden vonatkozó jogszabályt, ugyanakkor a hatósági ellenőrzés és az engedélyezés elsősorban a kormányhivatalok feladata, nem az önkormányzatoké. Papp László szerint önmagában nem feltétlenül jelenti egy beruházás leállítását, ha a kormány korlátozza bizonyos kiemelt beruházási szabályok alkalmazását. Ha ugyanis a beruházó a már meglévő engedélyei alapján folytathatja a munkát, az építkezés továbbra is haladhat. A polgármester ezért ironikusan úgy reagált Tárkányi kijelentéseire: „Ez aztán a keménység!” Szerinte valódi jelentősége csak akkor lenne a bejelentett korlátozásnak, ha az érintett beruházónak a további munkálatokhoz új engedélyeket is kellene szereznie. Papp László kettős beszéddel vádolja a kormányt A debreceni polgármester elsősorban politikai szempontból támadta Tárkányit. Úgy vélte, hogy a Tisza-kormány tagjaként az államtitkár már nem csupán kívülről bírálja a kormányzati döntéseket, hanem azok meghozatalában is részt vesz, ezért felelősséggel tartozik értük. Papp László szerint különösen ellentmondásos, hogy miközben Tárkányi korábban „történelmi bűnnek” nevezte az akkumulátorgyárak Magyarországra telepítését, a Tisza-kormány egyik első jelentősebb külföldi ipari beruházásaként éppen egy, az akkumulátoriparhoz kapcsolódó projektet jelentett be az esztergomi Suzuki mellett. A polgármester szerint ez már nem az előző kormány döntése, hanem a jelenlegi kabinet teljesítménye. Emellett azt is kifogásolta, hogy miközben Tárkányi a debrecenieket az akkumulátorgyárak ellen mozgósítja, a kormány képviselői közben a Debrecenben működő akkumulátoripari szereplőkkel egyeztetnek az ágazat jövőjéről. Tárkányi Zsolt korábban azt közölte, hogy a Tisza-kormány nem támogatja, hogy a kínai CATL a meglévő debreceni üzem mellé további két gyárat építsen. Papp László szerint ugyanakkor a kormány jelenlegi lépései azt mutatják, hogy az akkumulátoripart továbbra is stratégiai ágazatként kezelik. A debreceni polgármester ugyanakkor nem az ipari beruházások teljes elutasítása mellett érvelt. Szerinte szigorúbb szabályokra és azok következetes betartatására van szükség, miközben a gazdasági fejlődést és a környezetvédelmi szempontokat össze kell hangolni – számol be a Világgazdaság . Nyitókép forrása: Facebook
Eredeti cikk megtekintése →