A Tisza-kormány változatlanul hagyná a sokat bírált alkotmánybíró-jelölési rendszert
Index
2026-08-16 17:13
A Tisza-kormány múlt hónap végén, minden felhajtás nélkül bocsátotta társadalmi egyeztetésre az alkotmánybírósági törvény tervezett módosítását , amelynek céljaként az Alaptörvény 17. módosításához kapcsolódó, az Alkotmánybíróság működését érintő szabályozás rendezését jelölte meg.
Az Alaptörvény-módosítás jelentős mértékben változtatta meg az Alkotmánybíróság személyi összetételét, egyes választási szabályait és jogköreit:
Ez a kettősség jellemzi az alkotmánybírósági törvény tervezett módosítását is:
Szeptember 1-jével új időszámítás kezdődik az Alkotmánybíróság életében. A menetközben bevezetett felső életkorhatár miatt négyen távozni kényszerülnek a testületből: az eddigi elnök, Polt Péter, valamint Haszonicsné Ádám Mária, Juhász Miklós és Lomnici Zoltán.
Az átmeneti, elnök nélküli időszakra felkészülve, augusztus 13-án a teljes ülés szeptember 1-jei hatállyal azt a Czine Ágnest választotta meg elnökhelyettesnek, akinek november 15-én lejár a 12 éves alkotmánybírói mandátuma.
Vagyis a következő három hónapban az Országgyűlésnek öt új alkotmánybírót, míg magának az Alkománybíróságnak saját tagjai sorából új elnököt kell választania.
A tervezet ebből a két elemből kizárólag az utóbbival foglalkozik, de azzal viszont rendkívüli részletességgel. Így többek között előírnák, hogy a pályázati kiírást a főtitkár által összehívott, az Alkotmánybíróság három, korban legidősebb tagjából álló eseti bizottság készíti elő, és a kiírásban a pályázat benyújtására legalább 30, de legfeljebb 45 napot kell biztosítani, továbbá meg kell határozni azokat szempontokat, amelyekre a pályázónak ki kell térnie. Ugyanilyen akkurátusan szabályoznák a választás folyamatát is. Előírnák, hogy az elnök megválasztásához az alkotmánybírák több mint felének a szavazata szükséges, azzal, ha a szavazáson kevesebb mint két jelöltre lehet szavazni, akkor a jelölt támogathatóságáról döntenek. Amennyiben a voksolás eredménytelen, a szavazás legfeljebb három alkalommal ismételhető meg stb.
A tervezet emellett szól arról is, ha az elnök megbízatása az Alaptörvény 17. módosításának hatálybalépését követően szűnik meg, a testület főtitkára a „pályázati kiírást első alkalommal az Alaptörvény tizenhetedik módosításának hatálybalépését követő második hónap első napját követően írja ki”. Ez konkrétan azt jelenti, hogy Szabó Attila főtitkárnak szeptember 1-jét követően kellene kiírnia az első elnöki pályázatot.
A Magyar Helsinki Bizottság – mindent összevetve – igen kritikusan fogadta a Tisza-kormány törvénytervezetét. Véleményük szerint a tervezett rendelkezések nem elegendőek ahhoz, hogy helyreállítsák az elmúlt években politikai befolyás alá került Alkotmánybíróság független és hatékony működését. „Az alkotmánybíráskodási modell újragondolása és újraszabályozása egy összetett, a jövendő alkotmányozási folyamatra tartozó feladat, de a modellnek vannak olyan alapvető hiányosságai, amelyek korrekcióját azonnal el kellene végezni, és nem várhatnak az új alkotmány megalkotásáig” – olvasható a jogvédő szervezet állásfoglalásában. Szerintük a reform azért is sürgető, mert szeptember 1-jén négy alkotmánybíró mandátuma szűnik meg a 70 éves nyugdíjkorhatár visszaállítása miatt.
Ha azonban utódaik kiválasztása ugyanolyan, politikailag befolyásolt eljárásban történik, mint az elmozdított bíráké, akkor a függetlenség helyreállítása csak illúzió marad
– állítják. A jelenlegi szabályozás ugyanis lehetővé teszi, hogy a parlamenti kétharmados többség teljesen egyedül döntsön az alkotmánybírák személyéről.
Ezért javasolják, hogy a jelölési és megválasztási eljárás egészüljön ki a bírák függetlenségét előmozdító garanciákkal, növelve a konszenzusos elemeket a kiválasztás folyamatában. Ilyen lehet például az alkotmánybírák kinevezésének megosztása az államfő, az Országgyűlés és a Kúria teljes ülése között, vagy, átmenetileg, a visszatérés ahhoz a 2010 előtti megoldáshoz, amikor is a parlamenti jelölőbizottságban minden frakció azonos szamban képviselteti magát, de beépítve egy mechanizmust a patthelyzetek elkerülésére.
(Borítókép: A Tisza-frakció az országgyűlés ülésén 2026. júliu 28-án. Fotó: Szollár Zsófi / Index)