Kormányzati különgép indul Magyarországra, azonnali lépéseket rendelt el a busztragédia után a lengyel miniszterelnök
ATV
2026-08-16 17:18
Donald Tusk a lengyel külügyminisztérium és az egészségügyi szolgálatok képviselőit küldi Magyarországra.
A vasárnap hajnali, M3-ason bekövetkezett busztragédia miatt a lengyel külügyminisztérium és az egészségügyi szolgálatok képviselőit kormányzati különgéppel küldik Magyarországra – jelentette be Donald Tusk lengyel miniszterelnök
Tusk, aki korábban a magyar hatóságok és mentők segítségét is megköszönte, kiemelte, minden a balesetben érintett személy orvosi és konzuli segítséget kap, mint fogalmazott az X-en : „Ebben a nehéz pillanatban együtt vagyunk.”
Rzeszówban válságstábot hívtak össze a balesetet követően, a sérültek hazaszállításáról mentőautókkal, busszal, repülővel gondoskodnak, az orvosi szakvéleményét követően.
Mint azt Andrzej Osiek, a lengyel külügyminisztérium konzuli osztályának vezetője vasárnapi sajtóértekezletén közölte, kilencen továbbra is nagyon súlyos állapotban vannak, öt sérült állapota életveszélyes. A busz két sofőrje is sérüléseket szenvedett.
Az illetékes kerületi ügyészség vizsgálatot indított a baleset kapcsán: „Azonnali lépéseket teszünk, hogy teljesen tisztázzuk a tragédia okait és lefolyását” – közölte Waldemar Zurek lengyel igazságügyi miniszter és főügyész, aki kiemelte, hogy a magyar hatóságokkal teljes körű az együttműködés.
Borítókép: MTI