← Vissza

● news.bsdnet.hu

Azonnali megtorlás vár a környezetszennyező akkugyárakra, megszűnik a kiemelt státusz

Index 2026-08-16 18:28
„Jelentősen változik a kiemelt beruházások szabályozása: mostantól az akkumulátorgyáraknak is be kell tartani a környezetvédelmi szabályokat” – kezdte Facebook-bejegyzését Vitézy Dávid . Kifejtette, hogy az elmúlt években joggal érezték az emberek, hogy a Fidesz a kiemelt beruházásokba csomagolt „minden olyan szabályt, amikor a nagyvállalatok érdekeit érvényesítette a magyar emberekével szemben”. Szerinte ez ez akkumulátorgyárakra különösen igaz volt, mivel környezetvédelmi szabályok megszegése esetén is ugyanúgy kaptak állami támogatásokat. A jelenlegi kormány álláspontja egyértelmű: a gazdasági fejlődés fontos, de nem történhet a környezetvédelmi, természetvédelmi és építésügyi szabályok rovására. Ahogy bárhol Európában, a környezetvédelmi jogszabályokat  be kell tartani, nincs kivétel, nincs alku – szögezte le a közlekedési és beruházási miniszter. Kijelentette, hogy módosítják a magyar építészeti törvényt, és új garanciákat vezetnek be, hogy „a kiemelt beruházások esetében se kerülhessenek háttérbe a településfejlesztési, környezetvédelmi és természetvédelmi szempontok”. „A tervezett új szabályok értelmében a környezetvédelmi előírások megsértése esetén a jogsértő állapot megszüntetéséig, de legalább hat hónapig nem adható ki új építési vagy más engedély a beruházásra a kiemelő rendelet alapján. Ezzel világos üzenetet küldünk: a kiemelt státusz nem jelenthet felmentést a jogszabályok betartása alól” – írta Vitézy. Az új rendelkezések első körben a debreceni CATL akkumulátorcella-gyárat, a gödi Samsung akkumulátorgyárat és az iváncsai SK On Hungary akkumulátorgyárat érintik. Megszűnik továbbá a kiemelt státusza Soroksár és Gyál területén a korábbi kormány által tervezett vegyipari fejlesztésnek is. A kormány ugyanakkor valamennyi kiemelt ipari beruházást felülvizsgálja annak érdekében, hogy minden szereplőre ugyanazok a szabályok vonatkozzanak – fogalmazott. „Aki betartja a szabályokat, annak nincs mitől tartania. Aki viszont megszegi azokat, annak a jövőben valódi következményekkel kell szembenéznie” – zárta a bejegyzést. (Borítókép: A debreceni CATL. Fotó: Mónus Márton / Reuters)
Eredeti cikk megtekintése →