● news.bsdnet.hu

A The Wall Street Journalnak több cikkben is foglalkozik azzal, hogy az embereknek kezd elegük lenni a mesterséges intelligenciából. Beszámoltak például egy Kentucky állambeli gazdálkodó családról: anya és lánya  26 millió dollárért sem voltak hajlandók megválni földjeiktől . De nem csak helyi akciók vannak. Az USA-ban egyre látványosabb társadalmi és politikai ellenreakció bontakozik ki a minden elárasztó mesterséges intelligenciával szemben, derül ki a lap rja egy másik cikkéből . A tiltakozás nem csak az MI veszélyeinek szól. Az USA akkumulátorgyára ma az adatközpont: a helyi közösségek egyre kevésbé szeretnék, hogy házaik mellé energia- és vízigényes infrastruktúra épüljön, de egyre nagyobb az ellenállás az olyan technológiákkal szemben is, mint a rendszámfelismerő kamerák. A lap példaként a rendszámtábla-rögzítő és -felismerő rendszereket üzemeltető Flock Safetyt hozza fel, amely a közvélemény nyomására megígérte, hogy felülvizsgálja és szigorítja, hogy kik és milyen feltételekkel férhetnek hozzá az általa gyűjtött adatokhoz. Az MI és a politika – az MI és a fiatalok A Flock körüli konfliktus nem új: régóta vita tárgya, hogy hol húzódik a határ a magánélethez való jog és a biztonság között. Ez a vita lezajlott többek között a 2010-es évek végén a Palantir-botrány idején , amikor kiderült, hogy a cég rendszerével egész New Orleanst megfigyelték. De felvetődött korábban, a titkosítás körüli vitákban is . Az adatközpontok ellen tiltakozóknak más a motivációjuk. Úgy vélik, a létesítményekkel járó környezeti terhelés (pl. vízfelhasználás) és az infrastrukturális (elektromos hálózat kapacitásproblémái) költségek őket sújtják, miközben a haszon a nagy technológiai vállalatok zsebébe vándorol. Texasban a probléma az állami politika egyik kiemelten fontos témájává vált. Greg Abbott republikánus kormányzó (aki nem mellesleg a repbuklikánus kormányzók szövetségének elnöke) például Donald Trump kritikája ellenére is utasította a szabályozó hatóságokat, hogy vizsgálják felül az adatközpontok víz- és energiafelhasználását. Ezek viszonylag konkrét kifogások. Van azonban egy másik vonala is az MI-ellenességnek, amely a lap szerint sokkal szélesebb körben hat, mint a környezetvédelmi vagy magánélettel kapcsolatos aggályok: egyre többen kérdőjelezik meg magát az AI által meghatározott jövőképet. Ez persze sokszor kimerül a nosztalgiázásban, amelyben az aranykort az MI előtti világ jelenti. Régi teherautók, klasszikus rockzene… bármi, ami a modern technológia megjelenése előtti kort idézi, jobb, mint ami ma körülvesz bennünket – természetesen a közösségi médiában megosztva, hogy legyen egy aprócska csavar a gondolatmenetben. Persze ezek csak a külsőségek. A jelenség mögött egyszerre van jelen a technológiai függőségtől és a munkahelyek elvesztésétől való félelem. Az MI-ellenzők kezdenek egyfajta hálózatos szerveződésű politikai erővé összeállni, ami eltérő politikai hátterű csoportokat – környezetvédőkat, adatvédelmi aktivistákat, vidéki közösségeket és a technológiai fejlődés munkaerőpiaci hatásaitól tartó alkalmazotti szervezeteket, szakszervezeteket – is képes közös platformra hozni. Vannak aktivisták, akik az MI-fejlesztések átmeneti leállítását követelik, mert szerintük a technológiai az egész társadalomra veszélyt jelent, de minimum tömeges munkanélküliséget eredményezhet. Egyre inkább generációs kérdés is A problémának van egy fontos generációs vetülete is. New Yorkban június 28-ától egy héten át fesztiváloztak Ned Ludd késői követői. Mint az Economist a beszámolójában kiemeli, a Ludd Summer közönségének zömét a huszonévesek alkották (bár talán a budapesti Szigeten sem a 50-60-asok nyüzögnek), akik olyan jelszavak alatt gyülekeztek, hogy "Felszabadítjuk az iPad-babákat" vagy: "Nincs Gemini, nincs GPT, nincs Grok, nincs Claude". Sőt, hogy még jobban igazodjanak a géprombolási hagyományokhoz, a fesztivál egy pontján bíróság elé állították, majd kivégezték a mobilokat. A szervezők következetesek voltak: a reklámozásban ugyancsak elutasították a technológiát, például a közösségi média használatát. Helyette plakátokon hirdették az eseményt, valamint arra hagyatkoztak, hogy annak híre majd szájról szájra terjed. Bár emiatt a fesztivál nem mozgatott meg óriási tömegeket, az Economist szerint figyelemre méltó, hogy épp azt a generációt vonzotta, amely okostelefonnal a kezében nőtt fel, és amekynek tagjai közül mostanság egyre többen teszik fel a kérdést: mi volt ennek az ára? A lap idéz egy 2024-es közvélemény-kutatást, ami szerint a Z generációba tartozók mintegy negyede szerint a legjobb lett volna, ha soha nem találják fel az okostelefonokat. A Pew Research pedig idén nyáron azt mérte, hogy az amerikai felnőtt lakosság 56 százaléka támogatná , hogy tiltsák ki a 16 évnél fiatalabbakat a közösségi médiából. A 18-26 év közötti korosztályban ehhez közelít az arányuk: 52 százalék. A Z generációs ludditák nem zárkóznak el teljesen a digitális világtól, de ellenzik a nyomkövető eszközöket, a felhasználói viselkedést agresszíven követő algoritmusokat, és persze jelentős többségük fél attól is, hogy az MI miatt nem lesz munkája. Bár a modern "luddizmus" a technológia mérsékelt-mértékletes használatát hirdeti, paradox módon létrehozott az interneten egy új bizniszt: egyre többen kínálnak – az interneten – analóg technológiát, meg kihajtható nyomógombos (buta)mobilt. Illetve egyre népszerűbbek az online luddita klubok és azok a sokszor influenszerek által gyártott közösségimédia-tartalmak, amelyek az offline életet népszerűsítik. A kérdés, mit gondol huszonéves világnézetéről a Z generáció tíz év múlva, amikor más üléspont határozza meg a nézőpontját.