← Vissza

news.bsdnet.hu

Amit Rubint Réka és lánya mondott, azt Lékai-Kiss Ramóna se bírta ki könnyek nélkül

Mediapiac 2026-05-19 16:30
Megható, emberi és mély pillanatokat hozott: Rubint Réka és lánya, Lara szereplésével a TV2 Titkok Ramónával legfrissebb különkiadása. Olyan őszintén beszéltek a kapcsolatukról, a féltésről és a betegség árnyékáról, hogy az Lékai-Kiss Ramóna szemébe is könnyeket csalt. ATitkokezúttal nem a drámáról, hanem a szeretet gyógyító erejéről szólt. Rubint Réka és lánya, Schóbert Laramegható őszinteséggel idézték fel közös történetüket – a kamaszkori viharfelhőket, a féltést és azt a pillanatot, amikor a családnak hirtelen meg kellett erősödnie. Lara csendesen mondta ki:„Ott tényleg felnőtté kellett válni… nem tudtuk, hogy anyának lesz-e holnap.” A beszélgetésből kiderült, hogy a ma már szinte barátnőként összetartó anya-lánya páros kapcsolata korábban sok hullámot megélt. Lara kamaszként kereste önmagát, Réka pedig próbálta óvni – néha talán túlságosan is. Mégis, minden mondatukból az derült ki, hogy a szeretet vezérelte mindkettőjüket. „Az egész életem az embereknek adásról szólt… csak közben magamnak nem adtam figyelmet és szeretetet”– vallotta be Réka, aki ma már a gyógyulás rögös útján jár. A műsor egyik legszebb pillanata az volt, amikor Lara arról beszélt, mennyire támaszkodik ma az édesanyjára. „Most már mindennel felhívom… mert tudom, hogy jót akar nekem”– mondta mosolyogva. A korábbi lázadás helyét mára bizalom, megértés és mély kötődés vette át. A történet végére egyértelművé vált: a nehézségek nem eltávolították, hanem közelebb hozták őket egymáshoz. A betegség, a féltés és a közös küzdelmek olyan erős kapcsot teremtettek, amely még inkább elmélyítette a szeretetet kettejük közt.A teljes beszélgetés már elérhető a TV2 Play oldalon.
Eredeti cikk megtekintése →