Hegedűs Zsolt fontos tárgyaláson vett részt, ilyen hatással lehet az egészségügyre
ATV
2026-08-19 06:37
Hegedűs Zsolt kedden a Facebook-oldalán közölte, hogy kétoldalú tárgyalásokat folytatott Haris Hajrulahoviccsal, az Egészségügyi Világszervezet magyarországi országirodájának vezetőjével (WHO).
A miniszter azt írta , a tárgyalás a WHO és a magyar egészségügy együttműködésének erősítése érdekében jött létre. „A célunk egy gyakorlati, kézzelfogható eredményeket hozó szakmai együttműködés, amely egyszerre épít a WHO nemzetközi tapasztalataira és szolgálja a magyar egészségpolitika prioritásait” – közölte.
A megbeszélést az Egészségügyi Minisztériumban rendezték, ahol kiemelten foglalkoztak az alapellátás és a prevenció témaköreivel, a népegészségügyi programok fejlesztésével, a digitális egészségügyi és mesterségesintelligencia-alapú megoldások alkalmazásával, valamint olyan nemzetközi jó gyakorlatok azonosításával, amelyek Magyarországon is kipróbálhatók pilotprogramként.
Áttekintették a WHO és Magyarország 2026-2027-es, kétéves együttműködési megállapodásának megújítását is. „Fontosnak tartom, hogy az együttműködés a magyar egészségügy valós szükségleteire épüljön, és mérhető eredményeket hozzon a betegek és az egészségügyi dolgozók számára” – emelte ki Hegedűs Zsolt.
A tárcavezető szerint a WHO szakmai tudása, valamint annak nemzetközi kapcsolatrendszere hasznos támogatást jelenthet a magyar egészségügy fejlesztésében. „Az együttműködést a következő időszakban még inkább konkrét programokra és eredményekre szeretnék váltani” – szögezte le.
Megkezdődött az egészségügy átalakítása
Korábban az atv.hu is beszámolt róla, hogy Hegedűs Zsolt július végén bejelentette: szeptembertől nyilvánosan is elérhetők lesznek az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések intézményi adatai.
A miniszter közlése szerint a kórházi fertőzések visszaszorítása érdekében fontos szerepet játszik a transzparencia, ugyanakkor az adatok önmagukban nem elegendők. Szükség van azok elemzésére, a tapasztalatok visszacsatolására, valamint helyi, intézményi és országos szintű intézkedésekre is.
Az erről szóló teljes cikkünket ide kattintva lehet megtekinteni.