← Vissza

news.bsdnet.hu

Nem jutott napágy a Görögországban nyaraló turistának, kártérítést kapott az utazásszervezőtől

24.hu 2026-05-08 20:22
Hiába kelt minden reggel hajnalban, egy német turista mégsem tudottnapágyhozjutni egy görögországi családi nyaralás során. A férfi végül bíróságra vitte az ügyet – és nyert is: közel ezer eurós kártérítést ítéltek meg számára az utazásszervezővel szemben. A BBC beszámolója szerinta német férfi 2024-ben utazott Görögországba feleségével és két gyermekével, a nyaralás teljes költsége meghaladta a 7100 eurót, ami mai árfolyamon több mint 2,5 millió forintnak felel meg. A család Kosz szigetén szállt meg, ahol azonban gyorsan szembesültek azzal, hogy a medence melletti napágyakat más vendégek már kora hajnalban lefoglaltáktörölközőkkel. A turista szerint hiába keltek reggel 6 órakor, rendszeresen nem maradt számukra szabad hely. Elmondása alapján naponta körülbelül 20 percet töltött azzal, hogy használható napágyat keressen, miközben a gyerekeknek időnként a földön kellett pihenniük. Mondjuk, ők legalább nem bonyolódtak üvöltözésig fajuló vitába, ahogy aztörtént tavaly Tenerifén. A férfi az utazásszervező felelősségét vitatta, arra hivatkozva, hogy az üdülőhelyen hivatalosan tiltották a napágyak törölközős lefoglalását, a szabályokat azonban nem tartatták be. Szerinte az utazási iroda nem biztosította a megfelelő szervezési feltételeket, így a szolgáltatás nem felelt meg az elvárható színvonalnak. A hannoveri járásbíróság végül a turista oldalára állt. Bár az utazásszervező korábban 350 eurót – 124 ezer forintot – már visszatérített, a bírák ezt nem tartották elegendőnek. A bíróság további 986 euró – közel 350 ezer forint – kártérítést ítélt meg, azzal az indokkal, hogy az utazásszervező köteles biztosítani a „észszerű használati feltételeket” a szolgáltatások igénybevételéhez. A törölközővel való napágyfoglalás egyébként nemcsak a pórul járt vendégeket szokta felbosszantani, hanem a szállodák dolgozóit is. A szintén Görögországhoz tartozó Zákinthosz szigetén például tavaly nyáron voltak olyan idénymunkásak, akikbosszút is álltak emiatt. 2023-ban pedig a fent említett bosszúnálegy fokkal elegánsabb megoldásról is beszámoltunk. A jelenség nem egyedi: a népszerű üdülőhelyeken évek óta gondot jelent a napágyak korai lefoglalása. A BBC korábbi beszámolói szerint Tenerifén egyes vendégek már éjszaka elfoglalják a helyeket, hogy másnap biztosan a medence mellett pihenhessenek. Spanyolország több régiójában már pénzbírságot is kiszabhatnak a szabálytalan napágyfoglalásért, amely akár 250 eurós –89 ezer forintos – büntetést is jelenthet. A mostani döntés akár precedensértékű is lehet hasonló ügyekben, ahol a szolgáltatás minősége a turisták szerint jelentősen romlik a szervezetlen napágyhasználat miatt.
Eredeti cikk megtekintése →