← Vissza

news.bsdnet.hu

Tóthék indulhatnak a nemzetközi kupaporondos és beteljesítették az Arsenal álmát

NB1.hu 2026-05-19 23:27
Már biztos, hogy a Bournemouth a következő idényben nemzetközi kupaporondon indul. A Bournemouth fontos pontot szerzett a Manchester City ellen hazai pályán, amivel a bajnoki cím sorsa is eldőlt Angliában. A manchesteriek meglehetősen indiszponáltan futballoztak az első félidőben, még ha Jérémy Dokunak volt is egy helyzete, valamint Antoine Semenyónak akadt egy lesgólja. A hazaiaknak jóval nagyobb lehetőségük volt az első negyedóra végén, ám a lesgyanús helyzetből induló Evanilson a szinte üres kapu fölé lőtt. A szünet előtt viszont már be is találtak a „cseresznyések”, Adrien Truffert passzát követőenEli Junior Kroupitekert 14 méterről a kapu bal oldalába.(1-0) Rögtön ziccerbe került a City a fordulás után, ám Nico O’Reilly lövését bravúrral védte Djordje Petrovics. Aztán ismét Evanilson került helyzetbe, a lövését hárította Gianluigi Donnarumma, Pep Guardiola pedig hármat cserélt, de ettől sem sikerült fölénybe kerülnie a vendégcsapatnak. Sőt, a brazil válogatott vb-keretébe bekerülő Rayan majdnem növelte az előnyt, azonban a jobb oldali kapufát találta el, pár perccel később pedig a megpattanó beadása okozott veszélyt, Donnarummának kellett kitenyerelnie a labdát a rövid alsónál. Az utolsó 20 percben növelte a tempót a manchesteri együttes, csakhogy sokáig helyzetbe sem tudott kerülni, ellenfele remekül védekezett. A vendéglátó le is zárhatta volna a meccset, David Brooks kétszer került ziccerbe, de először rosszul találta el a labdát (így védett a kapus), ami a következő lövésénél a kapufán csattant. Ezt megbosszulta a City, Rodri lövésénél még kijött a kapufáról a labda,Erling Haalandviszont már nem hibázott a kipattanónál.(1-1) Későn jött már az egyenlítés, a Manchester City a döntetlennel pedig semmire sem ment, mivel hátránya négy pont az utolsó forduló előtt. Mindez azt jelenti, hogy az Arsenal 2004 után újra bajnok lett, 14. alkalommal végzett az élen az angol élvonalban A Bournemouth pedig annak örülhet, hogy 127 éves története során először kvalifikálta magát a nemzetközi porondra – a 6. helye még nem biztos, de ehhez is csak egy pont kell majd neki, vagy az, hogy ne nyerjen a Brighton. Tóth Alex nem kapott lehetőséget a mérkőzésen. ANGOL PREMIER LEAGUE37. FORDULÓAFC Bournemouth–Manchester City 1–1 (1–0)Bournemouth,Dean Court,11 218néző.Vezette:A. TaylorBournemouth:Petrovics – A. Smith (Cook, 90.), J. Hill, Senesi, Truffert – T. Adams, A. Scott – Rayan (Brooks, 84.), Kroupi (J. Kluivert, 76.), M. Tavernier – Evanilson (Ünal, 90.).Menedzser:Andoni IraolaMan. City:Donnarumma – M. Nunes, Khusanov, Guéhi, O’Reilly – Rodri – Semenyo (Savinho, 56.), Kovacic (Foden, 56.), Bernardo Silva (Cherki, 56.), Doku (Marmus, 76.) – Haaland.Menedzser:Pep GuardiolaGólszerző:Kroupi (39.), ill. Haaland (90+5.) Ligat Ha’Al, 35. fordulóHapoel Petah Tikva–Beitar Jeruzsálem0–0Hapoel Petah Tikva: Koszta Márk a 63. percben állt be csereként.
Eredeti cikk megtekintése →