← Vissza

● news.bsdnet.hu

Orbán Viktor a jövőben is számít Lázár János bajtársiasságára

Telex 2026-08-20 17:57
frissítve „Köszönöm, János, az eddigi parlamenti és kormányzati munkádat és mindazt, amit a közösségünkért tettél az elmúlt évtizedekben. Tapasztalatodra, elkötelezettségedre és bajtársiasságodra a jövőben is számítok” – írta Orbán Viktor, a Fidesz elnöke egy Facebook-posztban csütörtökön. Lázár János délután jelentette be, hogy lemond országgyűlési képviselői mandátumáról . Úgy adja most fel a képviselői széket, hogy a jelenlegi parlamenti ciklusban 214 szavazást hagyott ki az országgyűlésben, egyszer sem szólalt fel, és egy önálló indítványt sem nyújtott be. A volt építési és közlekedési miniszter májusban azt közölte, hogy legfeljebb egy évre ül be a frakcióba. Szerinte már kevéssé számít a folytonosság, ehelyett a Fidesznek a megújulásra kell összpontosítania, és lemondásával is ehhez akar hozzájárulni. A lemondás hírére reagált a párt is . A Fidesz közölte, hogy a lépés előre eltervezett volt, és hogy mindez a Fidesz-frakció tervezett átalakításának része. Nem Lázár a Fidesz egyetlen politikusa, aki letette a mandátumát az új parlament megalakulása után. Szijjártó Péter beült a parlamentbe, de ő sem maradt sokáig, július közepén jelentette be , hogy felhagy a politikával és a BYD-hez megy. Budai Gyula szintén a nyáron közölte, hogy nem folytatja tovább képviselőként.
Eredeti cikk megtekintése →