2000 drónnal és fényjátékkal ünnepeltük augusztus 20-át
Klubrádió
2026-08-20 20:40
Előtte Baka András köztársasági elnök mondott beszédet.
Az augusztus 20-i ünnepi drónshow és tűzijáték előtt mondott beszédet Baka András köztársasági elnök.
Különös jelentősége van annak, hogy ezen a napon megújult formában indul újra a közszolgálati hírszolgáltatás - hívta fel a figyelmet mindenekelőtt.
Elmondta: valami véget ért, és valami más veszi kezdetét, ugyanakkor figyelmeztetett arra, hogy az újrakezdés önmagában nem elegendő. A bizalmat ki kell érdemelni, mert Magyarországon emberek milliói számára a közmédia az elsődleges, vagy akár az egyetlen hírforrás. Akik innen tájékozódnak, joggal várják el, hogy pontos és korrekt tájékoztatást kapjanak - fogalmazott.
Hangsúlyozta: egy közszolgálati médiumban megbízni nem hiba, a bizalommal visszaélni viszont súlyos felelősség. A demokratikus állam feladata nem az, hogy polgárai helyett döntsön, hanem hogy megteremtse a szabad döntés feltételeit. Aki az emberektől elveszi a választás szabadságát, az méltóságuk egy részétől is megfosztja őket.
A közmédia feladata, hogy igazat mondjon, és minden ügyben meghallgassa a másik felet is. A valódi változás mércéje az lesz, hogy létrejön-e egy olyan közmédia, ahol soha többé nem lehet politikai célok alapján eldönteni, mi számít igazságnak.
Hozzátette, a közmédia hitelességét nem az ünnepi beszédek, hanem a következő hetek, hónapok és évek híradásai fogják bizonyítani. „Ha valami igaz, közérdekű és tisztességesen feltárt, akkor annak bemutatása nemcsak szabad, hanem kötelesség is”
A közmédia nem hazudhat - figyelmeztetett végezetül.
a 32 perces, egyetlen dramaturgiai ívre épülő audiovizuális produkció volt a Duna felett, amelyben nem is a tűzijáték, hanem a fényfestés és kétezer drón kapta a hangsúlyt. A show pár perccel 9 óra után kezdődött.
Az attrakció Fejezetek a magyar nemzet 1000 éves történetéből című előadás a Kárpát-medence természeti világából, „A folyók országából” indult. Ezt követte „A megérkezés”, majd „A döntés”: az a történelmi fordulat, amely létrehozta és Európához kapcsolta a magyar államot. Innen „Az ezeréves áramlás” és „A szabadság hangja” vitt el az utolsó fejezethez, "A fényhez."
Az előadás magyar festészeti, építészeti és ornamentikai motívumokra támaszkodott A nézők többek között a Feszty-körkép, a koronázási palást, valamint középkori pecsétek és medalionok képeivel találkozhattak, feltűntek Benczúr Gyula és Székely Bertalan festményei által inspirált jelenetek is, köztük az Egri nők. Az előadás alatt Zságer Balázs, Dj Bootsie és iamyank szerzeménye szólt.
Néhány villám feltűnt ugyan a távolban, Budapestet végül elkerülte a vihar, a szél viszont megélénkült.
a Karmelita palotából 160 állami gondozásban nevelkedő gyermek nézhett az esti látványprogramot a Karmelita-palotából - derült ki Magyar Péter Facebook-oldaláról.