← Vissza

● news.bsdnet.hu

A Tisza politikusa fontos dolgot árult el, ezt mondta a kritikus hangokról

ATV 2026-08-21 04:05
Molnár Zoltán, a kormánypárt frakcióvezető-helyettese szerint a Tisza-szigetek legfőbb feladata jelenleg részt venni az alkotmányozási folyamatokban. A frakcióvezető-helyettes a Tisza Szigetek országos találkozóján nyilatkozott az MTI-nek, ahol közölte, nagyon sok véleményt kell összegyűjteni országszerte az emberektől, hogy kiderüljön, mit szeretnének az alkotmányban látni; minden szigettag elhozza az üzenetet a választókerületéből, a környékéről, mert mindenkit meg akarnak hallgatni. Molnár szerint a Tisza Szigetek „pihenőn voltak” a választást követő időszakban, azonban most, hogy eltelt az első száz nap az új kormány életében, át fogják beszélni a tapasztalatokat, a szigetek elvárásait és azt, mit szeretnének csinálni. Arra a felvetésre, hogy sajtóbeszámolók szerint megjelentek kritikus hangok, és vannak elégedetlen Tisza Szigetek, a képviselő azt felelte, hogy „abszolút, legyenek is „. Most már eljött az a korszak a magyar politikában, hogy az emberek véleményt alkothatnak, elmondhatják, amit szeretnének, ezt a Tisza meg fogja hallgatni, és annak megfelelően fogja alakítani majd a következő időszakot – emelte ki. A szigetek feladatára rátérve Molnár Zoltán elmondta, hogy ők lesznek az összekötők a társadalom és a kormány között, ahogy ő fogalmazott, „elhozzák az elefántcsonttoronyba” az emberek szavát. Molnár Zoltánt arról is megkérdezték, nem tart-e attól, hogy ha néhányan úgy érzik, nem foglalkoznak velük, akkor a Tisza ellen fordulnak, és akár egy újabb pártot is létrehozhatnak. A politikus leszögezte, úgy gondolja, hogy lesz újabb párt Magyarországon. „Nem egypártrendszerre készül a Tisza, nem is ilyen lesz majd az új választási rendszer, ha az megszületik. Sokszínűség kell, az emberek minden szegmensének kell, hogy legyen hangja az Országgyűlésben” – mondta.
Eredeti cikk megtekintése →