● news.bsdnet.hu

Ha valaki netán korábban nem lett volna tisztában vele, az elmúlt tizenhat évben igazán megtapasztalhatta, hogy sok jogász végzettségű figurának csak arra kellett a szakmai tudás, hogy megtalálja a kiskapukat, vagy – rosszabb esetben – hogy kénye-kedve szerint alakítgassa a törvényeket, rendeleteket, mindig pillanatnyi érdeke szerint. Ilyenkor a jog nem szolgál egyéb célt, mint hogy fügefalevélként eltakarja némelyek szemérmét (pontosabban szemérmetlenségét). Ennek példáját vélem felismerni kicsiben, amikor a Magyar Hang Online Vendégoldalán olvasom az Emiatt emberek fognak meghalni, tökéletesen értelmetlenül! című írást, amiben Zeke László ügyvéd hosszasan fejtegeti, hogy mennyire méltatlan és jogszerűtlen az orvosokat korrupcióval vádolni, amikor ők (illetve közülük néhányan) pusztán azért kapnak pénzt egyes gyógyszergyártóktól, mert információt szolgáltatnak az általuk felírt gyógyszerek fajtáiról és mennyiségéről. Az ügyvéd úrnak nyilván igaza van, ha csak a jogi szempontokat nézzük: az orvos és a gyártó közötti szerződés olyan munkavégzésre irányul, ami – legyünk nagyon-nagyon jóhiszeműek és vélelmezzük az ártatlanságot – semmilyen összefüggésben nincs gyógyító tevékenységével. Márpedig, ha valamiért megdolgoznak, nem lehet szó „jogtalan előny” szerzéséről. Ha az orvos a gyógyszercégnek szolgáltat és attól kap ellenértéket, nem károsíthatja se a betegeket, se az egészségpénztárt. És így tovább, és így tovább. Egy olyan országban, ahol szinte mindig mindenki mindent megpróbál „okosba” megoldani, ott nyilván csak gratulálni lehet annak a jogásznak, aki kifundált egy olyan szerződést, amibe belekötni nem lehet, de aminek nagy valószínűséggel köze nincs az orvos és a gyógyszermárka közötti valós kapcsolathoz. Abban persze az ügyvéd úrnak igaza van, hogy a hatóságoknak vagy bizonyítaniuk kell az együttműködés valós tartalmát és annak bűnös voltát, vagy le kell nyelniük a békát. És abban is igaza lehet, hogy az orvosok mindössze vélelmezésen alapuló vegzálása, pláne, ha az tömegessé válik, a betegellátás rovására mehet. Az ügyvéd úrnak tehát sok mindenben igaza van, csak éppen igazsága nincsen. Mert az igazsághoz hozzátartozik, hogy amióta kis hazánkban „kitört a piac”, azóta a gyógyszergyártók bizony ádáz harcot folytatnak a gyógyszerkassza (és persze a lakosság) sok-sok, nagyjából 1500 milliárd forintjáért. Ennek a kezdetektől fogva egyik eszköze az ügynökök (vigécek, üzletkötők, elegánsabban: orvoslátogatók) alkalmazása, akik eleinte apróbb, majd egyre nagyobb ajándékokkal igyekeztek megnyerni a doktorok jóindulatát a márka és annak termékei iránt. Amikor aztán 2001-ban ezt a gyakorlatot rendeletileg betiltották, a gyógyszergyártók más módszereket kerestek (és találtak), példának okáért orvoskongresszusokra hívták meg az arra érdemes dokikat, e téren is folyamatosan emelve a tétet, előbb „csak” Párizsba, Londonban, utóbb egyre távolibb és egzotikusabb helyekre. Azt meg bizonyítsa, aki tudja, hogy a meghívások és az adott orvos gyógyszerrendelési szokásai között bármiféle összefüggés lenne. Mint ahogy egy statisztikai adatszolgáltatás és az azért kapott ellenszolgáltatás ténye sem igazolja az esetleges gyanút. Ögyes! – mondaná Kohn bácsi. Bár az öreg biztosan azt is hozzátenné, hogy akinek vaj van a füle mögött, az ne menjen a napra. A Hang.hu oldalon megjelent vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját