Aláírta a Stellantis: kínai gyártmányú Peugeot-ok és Jeepek jelenhetnek meg világszerte
Villanyautósok
2026-05-20 07:51
A Stellantis tovább erősíti kínai kapcsolatait: a konszern és a Dongfeng új stratégiai megállapodást írt alá, amelynek keretében 2027-től négy új modell készül majd a közös vuhani gyárban – két Peugeot és két Jeep. Az autók nemcsak a kínai piacra készülnek, hanem globális exportcélokat is kapnak, ami jól mutatja, hogy a kínai fejlesztésű modellek immár a Stellantis nemzetközi stratégiájának fontos részévé váltak, és nem csupán a Leapmotor márkán keresztül.
A megállapodás a Dongfeng Peugeot Citroën Automobile (DPCA) vegyesvállalat köré épül, amely már több mint három évtizede működik Kínában. Az új projekt összesen több mint 8 milliárd jüanos, vagyis nagyjából egymilliárd eurós beruházást jelent, ebből a Stellantis körülbelül 130 millió eurót vállal.
A Peugeot oldaláról két teljesen új, elektromos hajtású modell érkezik, amelyek a 2026-os Pekingi Autószalonon bemutatott Concept 6 és Concept 8 tanulmányok dizájnvilágát hordozzák majd. Az egyik modell egy látványos, nagyméretű sportkombi, amely a korábbi 508 szellemi utódjának tekinthető, míg a másik egy zászlóshajó SUV, ám azt egyelőre nem tudni, hogy a sorozatgyártású változatokhoz is ezekben a kategóriákban gondolkodnak-e a felek, vagy csak a formavilágot emelik át. A Peugeot szerint ezek az autók a francia formatervezést kombinálják majd a Dongfeng fejlett elektromos és intelligens technológiáival.
A Jeep szintén két új modellt kap, amelyek terepes képességekre kihegyezett elektromosított járművek lesznek. A részletek egyelőre nem ismertek, de a Jeep számára különösen fontos lehet a kínai technológiai háttér, hiszen az elektromos terepjárók szegmensében egyre élesebb a verseny.
Hivatalos: a kínaiakkal fejleszt villanyautót az Opel