Gerincsérülést szenvedett a Gripenből katapultált pilóta, súlyos az állapota
HVG
2026-08-24 15:48
Meglátogatta a kórházban Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter azt a vadászpilótát, akinek Gripenje hétfő délelőtt harci gyakorlat közben meghibásodott, majd a szolnoki katonai légibázis területén megkísérelt kényszerleszállás közben kisodródott és kiégett. A repülőből még időben katapultáló pilótát előbb a bázis orvosi helyiségében látták el, majd helikopterrel a Honvéd Kórházba szállították.
A pilótát kezelő főorvos a kórterem előtt felvett videóban bejelentkező miniszter kérdésére elmondta:
súlyos, de nem életveszélyes állapotban érkezett meg a kórházba.
Ruszin-Szendi Romulusz pedig arról beszélt, hogy a pilóta jó hangulatban van és tőle is azt kérdezte: mikor ülhet újra gépre?
https://hvg.hu/itthon/20260824_lezuhan-gripen-roncs-tajekoztatas-ruszin-szendi-romulusz
A Honvédkórház hétfő délután azt közölte, hogy a pilóta alapvetően jól van, de az intézményben elvégzett vizsgálatok megállapították, hogy a katapultálás során gerincsérülést szenvedett, emiatt műtéti beavatkozásra lesz szüksége, amelyet kedden végeznek el.
Ruszin-Szendi azt is elmondta, hogy az 51 éves őrnagy tapasztalt pilóta, aki közel kétezer órát repült már, ezek egy részét nemzetközi műveletekben. Hangsúlyozta, hogy a honvédség és a Honvédelmi Minisztérium minden segítséget meg fog adni az őrnagynak, hiszen senkit nem hagynak hátra.
„Mielőbbi felépülést kívánok, hiszen a jövőben is számítunk rá!” – zárta bejegyzését a miniszter.
https://hvg.hu/itthon/20260824_fust-szirena-szolnok-legibazis-gripen-lezuhan-video
Nyitókép: Facebook / Ruszin-Szendi Romulusz