← Vissza

● news.bsdnet.hu

Megszólaltak a svédek a Gripen lezuhanásáról, segíteni akarnak Magyarországnak: súlyos következményei lehetnek a szolnoki balesetnek – a Saab részvényei sem úszták meg

VG 2026-08-24 17:42
Kiderült, hogy a hétfőn Szolnoknál lezuhant Gripen egy együléses C modell volt - közölte a svéd Saab. A Gripen pilótája katapultált és túlélte a balesetet, a történtek okát magyar hatóságok vizsgálják, miközben a svéd gyártó szakértőkkel segíti a kivizsgálást. A hétfőn Szolnoknál megsemmisült Gripen egy együléses C modell volt - közölte Mattias Rådström, a Saab sajtómenedzsere a Direkt hírügynökséggel. A gyártó szerint a magyar hatóságok felelősek a baleset kivizsgálásáért, ugyanakkor a Saab természetesen segítséget nyújt a folyamatban. A Gripen egy másik vadászgéppel párban repült, amikor a kiképzési feladat közben hibajelzés érkezett a fedélzetről. A gyakorlatot megszakították, majd a két gép Szolnok felé indult, mivel a meghibásodott repülővel már nem tudtak Kecskemétig eljutni. A leszállás utolsó szakaszában azonban újabb esemény történt. A pilóta úgy döntött, hogy katapultálnia kell, ezt követően a gép letért a pályáról, majd kigyulladt. A pilóta túlélte a katapultálást, és a jelenlegi információk szerint állapota stabil. A magyar légierő a vizsgálat lezárásáig felfüggesztette a Gripenek kiképzési repüléseit. A készenléti gépek továbbra is ellátják szolgálati feladataikat, miközben a baleset helyszínén megkezdődött a műszaki kivizsgálás, a fekete doboz adatainak elemzése pedig kulcsfontosságú lehet. A Saab képviselője arra a kérdésre, felmerülhet-e a Gripenek repülési tilalma a vizsgálat idején, úgy reagált: ebben az esetben a vállalatnak vissza kell térnie a kérdésre. Egyelőre tehát nem jelentettek be általános repülési tilalmat. A baleset után Magyarországon 17 JAS 39 Gripen maradt. A Saab júniusban közölte, hogy teljesítette a 2024 januárjában aláírt kiegészítő megállapodás alapján vállalt szállításokat, így a magyar légierő összesen 18 Gripen C/D géppel rendelkezett: 16 C és két kétüléses D változattal. Magyarország nem vásárolta meg a legújabb E/F változatot. A Gripen egyhajtóműves, többfeladatú, szuperszonikus harci repülőgép, amely légi harcra, csapásmérésre és felderítésre is alkalmas. A baleset a Saab részvényeinek árfolyamára is hatással volt. A stockholmi tőzsdén a papír a korábbi 0,8 százalékos emelkedésből átmenetileg 0,6 százalékos esésbe fordult, később azonban gyorsan visszakapaszkodott, délig pedig már 0,1 százalékos pluszban állt. A magyar Gripenek közül legutóbb 2015-ben semmisült meg egy gép. Akkor Kecskeméten egy felszálló vadászgép futóműprobléma miatt szenvedett balesetet, a pilóta pedig katapultált. Különös története van a lezuhant Gripennek: a 31-es már korábban is vészhelyzetbe került A korábbi vészhelyzetről maga az akkor repülő Molnár Tibor őrnagy számolt be . Évekkel ezelőtt még sikerült hazavinni a 31-es Gripent egy súlyos műszaki hiba után, hétfőn azonban Szolnok mellett lezuhant a vadászgép.
Eredeti cikk megtekintése →