← Vissza

● news.bsdnet.hu

Sárvári Nicholas: Ha a nyakamba akasztanának embereket, visszaadnám a feladatot

HVG 2026-08-25 14:21
„Nincs Tisza-jelölt” – mondta Hantosi István, az országgyűlés igazságügyi és alkotmányügyi bizottságának tiszás elnöke a 444 kérdésére arról, hogy a Tisza-frakció javaslatára Sárvári Nicholast is meghallgatták a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal (NVVH) elnöki pozíciójára. Hantosi erről azután beszélt, hogy a bizottság kedden Ligeti Miklós és Unger Anna Róza után – akik a bizottság jelöltjei voltak – Sárvárit is meghallgatta. Erről szóló tudósításunkat alább olvashatják. https://hvg.hu/itthon/20260825_nemzeti-vagyonvisszaszerzesi-vagyonvedelmi-hivatal-elnokjeloltek-meghallgatasa Az NVVH élére a legalkalmasabb szakembert fogjuk kiválasztani. A legerősebb három pályázó mellett a bizottság közös döntése alapján minden frakciónak lehetősége volt egy-egy főt javasolnia a pályázók közül – mondta a bizottság elnöke. Ezt követően kedd délután a Tisza-frakció sajtóközleményben is megerősítette, hogy a meghallgatottak egyike sem párt vagy frakció jelöltje, a frakciók csak egy-egy pályázó meghallgatását kezdeményezhették, a lehetőséggel élve a kormánypárti frakció a negyedik legmagasabb pontot kapott Sárvári Nicholas meghallgatását indítványozta. A pontosításra azért volt szükség, mert korábban a kormánypárt a frakció elnökjelöltjének nevezte Sárvárit, ekkor felmerült, hogy a frakció miért jelöl a tiszás többségű bizottság által legjobbnak tartott pályázókon túl elnököt. Nem csak az utóbbi 16 évben, de az elmúlt 30 évben nem volt kellően transzparens a közpénz költésének módja. Felháborító, hogy szavazatokat lehetett vásárolni, ilyen nem fordulhat elő többet – ezt már Sárvári Nicholas mondta bizottsági meghallgatását követően, szintén a 444 kérdésére. Azt is megosztotta: a sajtóból értesült arról, hogy őt is az NVVH elnökjelöltjeként hallgatja majd meg a bizottság. Hangsúlyozta, korábban senkivel sem egyeztetett, a szakmaisága és képességei miatt választhatták ki a pályázatát, „valószínűleg én kaptam a legtöbb pontot” – mondta. Hozzátette – bár a nyilvánosság kanadai–magyar kettős állampolgárként, a Magyar–Kanadai Kereskedelmi Kamara elnökeként ismerhette meg –, 30 éve Magyarországon él, a gyerekei is magyarok, és bár mindig is szeretett hazajönni, zavarta az, ami itt zajlott. Elmondta, sok jogász, amikor megosztja velük a saját területén, a krízismenedzsmentben használt módszereket a vagyonok visszaszerzésére, azt mondja: ilyet még nem láttak Magyarországon. Szerinte bár eddig nem volt szükség ezekre a tapasztalatokra, látszik, hogy most van. Ha bele akarnak szólni a függetlenségbe vagy a nyakamba akasztanak embereket, esetleg egy üggyel kapcsolatban azt mondják, hogy nem kéne bolygatni, azon a ponton visszaadnám a feladatot – mondta egy másik sajtókérdésre válaszolva, hozzátéve, hogy a megfelelő szakemberek, a törvényi környezet, és a hivatal költségvetésének biztosítása is fontos tényezői lesznek a független és transzparens működésnek. A bizottság az elnökhelyettes-jelölteket kedden és szerdán zárt ülésen hallgatja meg, az elnökről és helyetteseiről titkos szavazás útján, a bizottság javaslatát követően dönt majd az országgyűlés pénteken. https://hvg.hu/gazdasag/20260824_vagyonvisszaszerzesi-hivatal-elnokjelolt-ner-korrupcio-ligeti-jancsics-unger-sarvari Nyitókép: Sárvári Nicholas az igazságügyi és alkotmányügyi bizottság meghallgatásán, 2026. augusztus 25-én. Fotó: Cabrera Martin
Eredeti cikk megtekintése →