← Vissza

news.bsdnet.hu

A művészet ereje

Demokrata 2026-05-08 06:54
1942 januárjában a varsói gettó egy kis mellékutcáján járók jóízű nevetésre és tapsra kaphatták fel fejüket. A hangok abból a Jerzy Jurandot által alapított és mintegy 900 néző befogadására alkalmas Femina Színházból szűrődtek ki, amely egyfajta oázis volt a gettó lakói számára, akik ha csak egy rövid időre is, de itt elfelejthették mindennapi megaláztatásaikat. Merthogy a szórakozóhelyen többnyire könnyed vígjátékokat adtak elő mások mellett olyan neves zsidó művészek, mint a „gettó csalogánya”-ként emlegetett, később meggyilkolt Marysia Ajzensztadt énekesnő vagy az alapító, művészeti vezető felesége, a színésznő-író, Stefania Grodzieńska. Ezen a januári estén éppen Jurandot A szerelem lakást keres című darabjának premierjét tartották, amely két fiatal házaspárról szól, akiket a gettóba való költöztetés után egyetlen közös szobába zsúfolnak össze. A megmaradt szövegkönyvből 2021-ben Rodrigo Cortés Love Gets a Room címmel filmet rendezett, melynek forgatókönyvét azzal a David Safierrel írta, aki a film sikerén felbuzdulva tavaly regényformába öntötte a történetet. A Figura Könyvkiadó ezt a közelmúltban magyarul is megjelentette, így most mi is elolvashatjuk, hogyan válik a művészet a túlélés végső eszközévé, és hogy a szerelem valóban képes-e mindent legyőzni.
Eredeti cikk megtekintése →