← Vissza

● news.bsdnet.hu

Görög Márta: Szigorítja a kormány a zártkörű befektetési alapok szabályait

24.hu 2026-08-25 16:51
A kormány szigorítja és pontosítja a zártkörű befektetési alapok – a magántőke- és kockázatitőke-alapok – tényleges tulajdonosainak azonosítására vonatkozó szabályokat – közölte az igazságügyi miniszter a Facebook-oldalán kedden. Görög Márta azt írta: az elmúlt években gyakran előfordult, hogy a magántőkealapokat és a kockázatitőke-alapokat a jelentős vagyonelemek végső, valódi tulajdonosainak nyilvánosság előli elrejtésére használták. Közérdek azonban, hogy megismerhető legyen, kik állnak az alapok mögött – emelte ki. A bejegyzésben megosztott videóban az igazságügyi miniszter hangsúlyozta: a cél a tulajdonosi láncok átláthatóbbé tétele, különös tekintettel azokra a konstrukciókra, amelyek alkalmasak lehetnek a végső tulajdonos kilétének vagy a tulajdonosi láncolat természetének elfedésére. A javaslat emellett átláthatóbbá tenné a közbeszerzéseket, szigorítaná az átláthatósági szabályokat, erősítené az ajánlattevők tulajdonosi hátterének megismerhetőségét, és bővítené a közzétételi kötelezettségeket – tette hozzá. Görög Márta arról is beszélt, hogy az Integritás Hatóság eljárást kezdeményezhet a Közbeszerzési Döntőbizottságnál, ami akár a közbeszerzési eljárás felfüggesztéséhez is vezethet. A javaslat bővítené a Központi Információs Közadat-nyilvántartásban közzétételre kötelezett szervezetek és adatok körét is. Ennek a nyilvántartásnak biztosítania kell a közpénzek felhasználásával kapcsolatos adatok megismerhetőségét, mégpedig gépi, olvasható, kereshető, letölthető és összehasonlítható formában – jelezte. A törvényjavaslat pontosítja azt is, hogy kik minősülnek kizárt vagy nem kizárt közjogi képviselőnek közpénzből finanszírozott támogatásoknál, és bővíti azoknak a szervezeteknek a körét, amelyek bizonyos politikai vagy közjogi érintettség esetén nem pályázhatnak, és nem részesülhetnek támogatásban – mondta a tárcavezető a videóban. (MTI)
Eredeti cikk megtekintése →