Az Aston Villa a Nottinghamet kiejtve jutott az Európa-liga döntőjébe
Demokrata
2026-05-08 06:54
A birminghami csapat 1-0-ra kikapott az ugyancsak angol Nottingham Forest otthonában az elődöntő múlt heti, első meccsén, a hazai visszavágót viszont 4-0-ra megnyerte csütörtökön, így összességében magabiztosan jutott tovább.
A Braga az első meccsen 2-1-re legyőzte a Freiburgot, a visszavágón azonban Mario Dorgeles piros lapja miatt már a hetedik percben emberhátrányba került. A házigazda németek az emberelőnyt kihasználva a szünet előtt két góllal vezettek, majd harmadszor is betaláltak, és bár a Braga szépített, nem tudta hosszabbításra menteni a meccset.
A Freiburg már a negyeddöntőbe jutással története legjobb eredményét érte el a nemzetközi porondon, hiszen 2023-ban és 2024-ben is a nyolcaddöntő jelentette számára a végállomást a második számú kupasorozatban. Az Aston Villa már az európai klubfutball csúcsán is járt, ugyanis 1982-ben megnyerte a BEK-et és a Szuperkupát, majd 2001-ben az Intertotó Kupát.
A döntőt Isztambulban rendezik május 20-án.
Európa-liga, elődöntő, visszavágók:
SC Freiburg (német)-SC Braga (portugál) 3-1 (2-0)
gól: Kübler (19., 72.), Manzambi (41.), illetve Pau Víctor (79.)
piros lap: Dorgeles (7., Braga)
Továbbjutott: a Freiburg 4-3-as összesítéssel.
Aston Villa (angol)-Nottingham Forest (angol) 4-0 (1-0)
gól: Watkins (36.), Buendía (58., 11-esből), McGinn (77., 80.)
Továbbjutott: az Aston Villa 4-1-es összesítéssel.