Súlyos botrányok, nemi erőszak vádja a népszerű reality show-ban, a csatorna eltávolította a teljes évadot
Mediapiac
2026-05-20 11:35
Komoly botrány robbant ki a Married at First Sight UK, vagyis a Házasság első látásra brit változata körül. Több korábbi szereplő is súlyos vádakat fogalmazott meg a műsorban kialakított kapcsolatokkal kapcsolatban, az ügy pedig már politikai szinten is visszhangot váltott ki az Egyesült Királyságban.
A brit sajtó beszámolói szerint két nő azt állítja, hogya műsorban melléjük párosított férjük megerőszakolta őket,míg egy harmadik szereplő szexuális bántalmazásról beszélt. Az érintett férfiak tagadják a vádakat.
Az egyik megszólaló, Shona Manderson azt állította, hogy Bradley Skelly a beleegyezése nélkül létesített vele szexuális kapcsolatot. A nő később arról is beszélt, hogy várandós lett, majd abortuszon esett át, ugyanakkor elismerte: nem tudja biztosan, hogy a terhesség az állítólagos eset következménye volt-e, írja aport.hu.
A botrány nyomána műsort sugárzó Channel 4 eltávolította az érintett évad epizódjait streamingfelületéről, emellett külső vizsgálatot is elrendelt.
Az ügyre politikusok is reagáltak. Dan Jarvis brit biztonságügyi miniszter rendkívül aggasztónak nevezte az állításokat, és jelezte: könnyen rendőrségi ügy lehet a történtekből.
A Házasság első látásra formátuma Magyarországon is népszerű: a műsorban szakértők párosítanak össze idegeneket, akik először az esküvőjükön találkoznak. A pároknak ezt követően együtt kell élniük, miközben kapcsolatuk alakulását végig kamerák rögzítik.