Feljelentést tett a Mi Hazánk az augusztus 20-i rendezvényszervezés visszaélésgyanús körülményei miatt
Népszava
2026-08-26 10:13
Feljelentést tett a Mi Hazánk Mozgalom a kormányzat augusztus 20-i rendezvényszervezése miatt – közölte szerdai Facebook-videójában a párt elnöke.
Toroczkai László arról beszélt, hogy a Központi Nyomozó Főügyészséghez fordultak, mert álláspontjuk szerint több bűncselekmény is megvalósult a közbeszerzési eljárással összefüggésben. Mint mondta, Zelcsényi Miklós, a Tisza rendezvényszervezője Radnai Márk kormánybiztos megbízásából már egy hónappal a közbeszerzés kiírása előtt tárgyalt Balásy Gyulával és cégével az eseményről. A később nyertes Hard Rock Kft. 13 embert kért a másik vállalkozástól a szervezéshez.
A pártelnök kamu közbeszerzésnek nevezte az eljárást, és kifogásolta, hogy szerinte a Tiszához kötődő szereplők már az eljárás megindítása előtt egyeztettek a közel 4 milliárd forintos rendezvényről. Azt is állította, hogy a korábbi szervezőtől üzleti titkok kerültek a kormánybiztos emberéhez.
A Mi Hazánk Mozgalom feljelentésében versenyt korlátozó megállapodás közbeszerzési és koncessziós eljárásban elkövetett bűntettét, különösen jelentős értékre elkövetett hűtlen kezelés bűntettét és hivatali visszaélést jelölt meg. Toroczkai László szerint emellett a befolyással üzérkedés lehetősége is felmerülhet.
A politikus visszautasította Magyar Péter és Márki-Zay Péter azon állítását is, hogy pártja a korábbi kormány idején nem tett hasonló feljelentéseket. Példaként a Rogán Antalt érintő, végrehajtói ügyben 2025 augusztusában tett feljelentést említette, amelyet később Bohács Zsolt, majd idén márciusban Trócsányi László vonatkozásában is kiegészítettek. Közlése szerint a nyomozás továbbra is folyamatban van.
Felidézte továbbá, hogy 2024-ben Kubatov Gábor ügyében hivatali visszaélés gyanújával tett feljelentést, ezt a nyomozást azonban még az előző kormány idején lezárták. Megemlítette a 600 milliárd forintos állami irodabeszerzésekkel kapcsolatos feljelentést is, amelynél állítása szerint az állam 40 százalékkal túlárazva akart irodákat vásárolni.