Magyar Péter 5+1 legkínosabb pillanata a választások óta
Ripost
2026-05-09 04:45
Négy hét telt el az országgyűlési választás és Magyar Péter beiktatása között. A kevesebb mint egy hónap számtalan kellemetlen pillanatot tartogatott a Tisza Párt és annak vezetője részéről.
Április 12-én nyerte meg a választásokat a Tisza Párt, május 9-én délután pedig átesikMagyar Pétera miniszterelnöki eskütételen.A két időpont között azonban nem hagyott minket unatkozni a Tisza Párt vezetője. Volt itt önsztárolás, fenyegetőzés és kormányalakítási káosz is.
Összeállítottunk egy szubjektív listát arról, hogy melyek voltak a leendő miniszterelnök legkínosabb pillanatai:
Magyar Péter a minap a HírTV riporterének kérdésére azt válaszolta, hogy semennyire nem volt átgondolt a kormányalakítás.
A leendő miniszterelnök szavait támasztja alá az is, hogy a kormányalakítási folyamat közben két olyan miniszterjelölt is szóba került, akik végül mégsem fogják betölteni a tárcavezetői posztot.
Már önmagában az is rejt némi humort önmagában, hogy a leendő magyar miniszterelnök azért utazott Rómába, hogy ott is megnézze a róla szóló dokumentumfilmet, de az, hogy az egész olaszországi útjáról a közösségi oldalain kínosabbnál kínosabb videókat osztott meg, az még több embert megmosolyogtatott.
Az út végén pedig találkozottGiorgia Melonivalis, aki meglehetősen ridegen fogadta Magyar Pétert.
Sokaknak feltűnt, hogya Magyar Péter által feltett képen fura testtartásban ül a leendő miniszterelnök, feszültséget sugall, míg Giorgia Meloni hátradőlve, kezeit keresztbetéve az elzárkózást szimbolizálja. Többen azonnal felidézték azt is, hogy Meloni ésOrbán Viktorleköszönő miniszterelnök kapcsolata ennél jóval szorosabb és személyesebb volt.
Szintén feltűnő volt a római találkozó esetében, hogyGiorgia Meloniki sem ment fogadni a Tisza Párt elnökét és a tárgyalásnál csak az olasz és az Európai Unió hivatalos zászlója volt kint, Magyar Péter háta mögül még a magyar zászló is hiányzott.
Hogy milyen különbséggel fogadták az olasz fővárosban Magyart és korábbanOrbán Viktort, arról Bohár Dániel tett ki egy sokat mondó videót:
Karácsony Gergelyék nem bírták a nyomást, megváltoztatták az ünnepségük időpontját Magyar Péter kommentje után. Ahogy arról beszámoltunk, Karácsony Gergely korábban a közösségi oldalán jelentette be, „rendszerzáró örömkoncertet” szervez május 8-a péntekre, a Lánchíd lábához.
A hírről beszámolt a Telex is, a Facebook-bejegyzés alatt Magyar Péter a kommentszekcióban szabadult el.Szerinte kifejezetten káros és udvariatlan bulit szervezni a május 9-i országos rendszerváltó buli elé egy nappal, szinte ugyanoda. „Egyébként a csődben lévő főváros fizeti a bulit?” – szúrt oda Karácsony Gergelynek.
Karácsony végül szombatra tette át az eseményt, ahonnan majd együtt vonulnak a Kossuth térre, a Tisza Párt rendezvényére.
A megválasztása óta többször is elfogadhatatlan stílusban beszélt Magyar Péter a köztársasági elnökről. Volt olyan, hogyzugügyvédként hivatkozott rá, de azt is mondta, hogy hallgat, mint az a bizonyos dolog a zacskóban.A választások utáni sajtótájékoztatón arról is beszélt, hogy Sulyok Tamásnak és több hivatal vezetőjének azonnal távozniuk kell, és amennyiben ennek nem tesznek eleget, akkor egyéb megoldásokat keresnek az elmozdításukra:
Kétharmados felhatalmazásunk van, ami feljogosít minket arra, hogy az alaptörvényt is módosítsuk. Azzal bármi elintézhető!
- fenyegetőzött korábban Magyar Péter. Szintén megfenyegette a közmédia szinte összes dolgozóját.Határozottan kijelentette, hogy az új kormány megalakulása után felfüggesztik a közmédia hírszolgáltatásátés jó eséllyel az ott dolgozók jelentős része a munkahelyét is elveszíti majd.
A Tisza-frakció valamennyi képviselőjének részt kellett vennie egy külön szervezett oktatáson, mielőtt elfoglalhatná helyét az Országgyűlésben. Ebből is az derül ki, hogy a kétharmados győzelmet aratott Tisza Párt frakciójának jelentős része teljesen tapasztalatlan a parlamenti munka terén.
Ruszin-Szendi Romulusz tiszás képviselőFacebook-bejegyzésébőlis kiderült:
a Tisza Párt 141 fős frakciójából mindenki most ül be először a Parlamentbe.
Ez példátlan arány a magyar parlamenti történelemben. Összehasonlításképpen a Fidesz-KDNP frakcióban mindössze 15 fő lesz teljesen új képviselő, a Mi Hazánk 6 fős csoportjában pedig csupán egyetlen újonc található. Az előző ciklusban az összes 199 képviselőből csak ötvennek volt ismeretlen a parlamenti munka.
Magyar Péter korábban határozottan tagadta, hogy bármikor is találkozott volnaVolodimir Zelenszkijjel.Az ukrán elnök azonban egy interjúban elárulta, hogy korábban a Tisza elnöke maga kérte: fogadja őt, és ez meg is történt.Könnyen beazonosítható, hogy a találkozót Magyar Péter 2024-es kijevi útján hozhatták tető alá. Akkor nem egyszerű látogatásról volt szó, hiszen Magyar Péter útját az ukrán kémbotrány egyik kulcsfigurája, az ukrán hírszerző szolgálat illegális tisztjeként beazonosítottTseber Rolandszervezte,akit egyébként a napokban kitüntettek Ukrajnában.
Magyar Péter egyébként azt tervezi, hogy miniszterelnökként az egyik első útja Ukrajnába vezet majd, ahol ezúttal már hivatalos kereteken belül találkozik az őt támogató Zelenszkijjel.