← Vissza

● news.bsdnet.hu

Szeptember 12-én rendezik a kötcsei pikniket, ahol idén is beszédet mond Orbán

Telex 2026-08-26 18:02
Szeptember 12-én rendezik meg a kötcsei találkozót, ahol beszédet mond Orbán Viktor, közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a párt kommunikációs igazgatója. Tusványos mellett a kötcsei piknik a Fidesz másik fontos rendezvénye, ahol 2004 óta minden évben azért gyűlik össze a fideszes holdudvar, hogy meghallgassa Orbán iránymutatását. Idén nem lesznek nyilvánosak az ott elhangzó beszédek, pedig tavaly rendhagyó módon élőben közvetítette az egész rendezvényt a fideszes média. A független sajtót akkor sem engedték be a helyszínre, de még az eseménynek otthont adó Dobozy-kúriához vezető úton sem lehetett kérdezni az érkező politikusokat és ismert közéleti személyiségeket. A volt miniszterelnök tavaly Kötcsén vázolta fel, hogy milyen győzelmi tervvel vágnak neki a 2026-os választási kampánynak , illetve ott jelentette be, hogy Gyürk András helyett Orbán Balázs vezeti majd a Fidesz kampányát. Szintén Kötcsén hangzott el Orbántól az is, hogy „semmi nem lesz elfelejtve, minden fel lesz jegyezve, és minden el lesz rendezve.” A tavalyi kötcsei piknik azért is volt rendhagyó, mert Magyar Péter aznap szintén az 500 fős faluban tartott rendezvényt , ahol bemutatta a Tisza két új arcát, Kármán Andrást és Forsthoffer Ágnes. Előbbi a Tisza-kormány pénzügyminisztere lett, utóbbit pedig az Országgyűlés házelnökének választották meg.
Eredeti cikk megtekintése →