← Vissza

● news.bsdnet.hu

Az idei költségvetés módosítását nagyon titkolja a kormány!

Mandiner 2026-08-26 20:17
„Az idei költségvetés módosítását nagyon titkolja a kormány! Azt sürgették, hogy nyáron el kell fogadni, ehhez képest még mindig nem nyújtották be a parlamentnek, ezért csak a sajtóközleményekre és a kiszivárgott dolgokra tudunk hagyatkozni. Nézzük, hogy mit tudunk: Nézzük meg, mik voltak a múlt évben a költségvetés főbb adatai: Ebből kiindulva tudunk becslést végezni a 2026. évre. A számítást a képen levő táblázat tartalmazza. Mindkét érték jóval magasabb, mint a tavalyi 4059 milliárdos hiány volt, s jóval több a júliusi záróértéknél is, tehát lenne bőven mozgástere a kormánynak a fennmaradó hónapokra. E számítás alapján mondtam tegnap a Hír TV -ben, hogy a GDP növekedés miatt is van egy 6000 milliárdos mozgástere a kormánynak. Ezt értette félre egy kommentelő, amikor ezt írta: „A „6000 + 6000 = 12 000 milliárd” matek jól hangzik, de a GDP-növekedés nem 6000 milliárdnyi plusz pénz a költségvetésben” Szóval nem a GDP növekedést, hanem a GDP növekedés következtében megnyíló adósság növekedési lehetőséget, mozgásteret mondtam. A másik tétel pedig a tiszások által milliószor bejelentett uniós 6000 milliárd Ft, ami szerintük már itthon van. Erre valaki megjegyezte, hogy az EU-források nem szabadon elkölthető állami bevételek. Erről nem is volt szó az interjúmban. De ha szabadon elkölthető ha célhoz kötött kifizetés, mindenképpen meg kell jelenni a költségek között. Az azonban tény, hogy az uniós pénzek egy tetemes részét olyan tételekre tervezi a kormány elszámolni, amit már az Orbán-kormányok idejében MEGVALÓSÍTOTTAK, s rég meg is előlegezték a költségvetésből, azaz a kormány már kifizette a költségeit, csak Brüsszel tartotta vissza a pénzekeinket. Így ezeket ha most utalják át, akkor azok már szabadon bármire költhetők. Összegezve, tehát ha a tiszások minden állítása igaz, akkor úsznak a pénzben. S ezért nem igazán érthető, miért akarja az államadósságot megnövelni a kormány, ráadásul olyan hatalmas mértékre, amilyen arányunk 2012 óta az elmúlt 13 éveben csupán egyszer volt, a covid évében. Érdemes megjegyezni azt is, hogy éppen egy olyan évben emeli meg ilyen mértékben a Tisza az adósságunkat, amikor a GDP növekedésünk az unióban az egyik legnagyobb. Hova kell ez a rengeteg pénz? Lehet, hogy mégsem jött s nem is fog megjönni az uniós pénz? Vagy valami más adót nem kíván beszedni a kormány, amit még erre az évre az Orbán-kormány betervezett, pl. a multik különadóját? Esetleg olyan jelentős kiadást kell teljesítenünk, amit korábban nem terveztünk, pl. Ukrajnának szánt uniós pénzekhez kell hozzájárulnunk? Van esetleg valakinek más ötlete?” (Nyitókép: Magyar Péter Facebook-oldala)
Eredeti cikk megtekintése →