← Vissza

● news.bsdnet.hu

Egyedül szavazott nemmel a Tisza politikusa az NVVH-elnökjelöltre: elmondta az okát

Index 2026-08-28 06:35
Augusztus 27-én, csütörtökön tett javaslatot az Országgyűlésnek az Igazságügyi és Alkotmányügyi Bizottság az NVVH elnökjelöltjére, valamint egy elnökhelyettes-jelöltre. A szavazáson végül a szakbizottság tiszás tagjai 6 igen, 1 nem és egy tartózkodás mellett Unger Anna politológust, az ELTE Társadalomtudományi Karának egyetemi docensét javasolták , míg a nyomozati elnökhelyettesi pozícióra a titkos szavazás után Tasnádi Katalin lett a befutó, miközben a közpénzügyi elnökhelyettesi pályázatot érvénytelenítették, amit majd később írnak ki újra. A Fidesz tagjai kezdettől bojkottálták a kiválasztási folyamatot, míg a Mi Hazánk bizottsági tagja, Apáti István igazoltan volt távol. A Tisza politikusa állítása szerint szakmai meggyőződésből szavazott nemmel – egyedüliként –, ugyanis Ligeti Miklóst tartotta legalkalmasabbnak a pozícióra. Azért szavaztam nemmel, mert ez volt a szakmai meggyőződésem. Egy olyan jogász végzettségű jelöltet szerettem volna a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Védelmi Hivatal élére, aki kellő szakmai beágyazottsággal rendelkezik az ügyészséghez – mondta Melléthei-Barna Márton, aki szerint mindhárom jelölt magas szakmai felkészültséget mutatott a meghallgatások során, de ő a jogász végzettségű Ligeti Miklóst tartotta legalkalmasabbnak a pozícióra, bár az ő esetében is „jobb lett volna, ha még nagyobb vezetői tapasztalattal rendelkezik” – tette hozzá. A Tisza politikusa a 24.hu-nak adott nyilatkozatában kiemelte: nem volt frakcióelőírás, hogyan kell szavazni, ezért képviselte a szakmai meggyőződését a nyílt szavazáson. Ligeti Miklós jelölését a bizottságból 4-en támogatták, 4-en tartózkodtak, míg Sárvári Nicholasra 3-an szavaztak, 5-en tartózkodtak. A szakbizottság által most javasolt Unger Annát és Tasnádi Katalint még az Országgyűlésnek is jóvá kell hagyni. Erről titkos szavazással majd pénteken döntenek, ugyanakkor valószínűnek tűnik az elfogadásuk, és a péntek délelőtti szavazás lényegében csak formalitásnak tűnik. Amennyiben a parlament kétharmados többsége jóváhagyja a jelölésüket, szeptember 1-től kezdődhet meg hatéves mandátumuk. Hogy ki is Unger Anna Róza, az NVVH élére javasolt politológus? Olvassa el róla írt portrénkat ! Meghallgatását az alábbi cikkünkben tudja visszaolvasni, míg meghallgatása után tett rövid nyilatkozatát, amiben kitér arra is, hogy mely három feltételnek kell teljesülnie, hogy elfogadja az elnöki pozíciót, itt foglaltuk össze !
Eredeti cikk megtekintése →