← Vissza

● news.bsdnet.hu

Hiába számítana rá Unger Anna, Ligeti Miklós nem lehet az NVVH elnökhelyettese

Mandiner 2026-08-29 06:54
Hiába jelezte az újonnan megválasztott Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal (NVVH) elnöke, Unger Anna, hogy számítana Ligeti Miklósra a hivatal felállításában, a külföldről is finanszírozott Transparency International Magyarország jogi igazgatója a jelenlegi szabályok szerint egyik elnökhelyettesi posztot sem töltheti be. Ennek nem politikai, hanem jogi oka van: Ligeti Miklós nem felel meg a még betöltetlen három elnökhelyettesi tisztség egyik törvényi feltételének sem. Az NVVH elnöke mellett négy elnökhelyettes dolgozik: közpénzügyi, nyomozati, vádemelésért felelős és fellebbviteli elnökhelyettes. Az Országgyűlés már megválasztotta a nyomozati elnökhelyettest: Tasnády Katalin, a Központi Nyomozó Főügyészség ügyésze kapta a tisztséget. A miniszterelnök korábban ezt nevezte a hivatal legfontosabb elnökhelyettesi posztjának. A másik három pozíció egyelőre üres. A közpénzügyi elnökhelyettesi pályázatot a meghallgatásokat követően eredménytelennek nyilvánították, míg a vádemelési és a fellebbviteli pályázat már korábban sikertelenül zárult. Mindhárom tisztségre új pályázatot írtak ki. Ligeti jogász, de nem ügyész. A most kiírt pályázatok ezt külön is rögzítik: a jelentkezés egyik alapfeltétele az ügyészségi szolgálati viszony. A jogszabály szerint olyan személy választható meg, aki megfelelő felsőfokú végzettség mellett legalább 15 éves szakmai gyakorlattal rendelkezik az állami adóhatóság vagy a vámhatóság feladatkörébe tartozó területen. Ligeti Miklós szakmai pályája elsősorban a korrupcióellenes küzdelemhez, a jogállamisághoz és az átláthatósághoz kapcsolódik. Nem ismert olyan, legalább 15 éves adó- vagy vámhatósági szakmai tapasztalata, amely megfelelne a törvényi követelménynek. Mindez ugyanakkor nem jelenti azt – jegyzi meg a Reakció –, hogy Ligeti Miklós semmilyen formában nem vehet részt az új hivatal munkájában. Unger Anna ugyanis már megválasztása után jelezte, hogy számítana rá, és azt is írta: „Várom dr. Ligeti Miklóst a fedélzetre!” A törvény tehát az elnökhelyettesi kinevezését kizárja, más szerepkörben azonban az új hivatal vezetése továbbra is bevonhatja a munkába. Nyitókép forrása: Facebook
Eredeti cikk megtekintése →