← Vissza

● news.bsdnet.hu

Unger Annát többen tartják rossz választásnak az NVVH elnökének, mint ahányan jónak

Origo 2026-08-29 17:00
Az Europion augusztus 28-án 1700, tizenhat évnél idősebb válaszadót kérdezett meg mobil- és webapplikációs paneljén keresztül. A felmérésből kiderült, hogy a lakosság 12 százaléka pontosan, 58 százaléka pedig nagyjából ismeri az NVVH feladat- és jogköreit. A válaszadók negyede csak a hivatal nevét hallotta, 5 százalékuk pedig még az intézmény létezéséről sem tudott. A kutatás alapján jelentős különbség mutatkozik az egyes politikai táborok tájékozottsága között. A Tisza-szavazók 84 százaléka tudja legalább nagyjából, hogy mivel foglalkozik a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal, míg a többi vizsgált csoportban ennél alacsonyabb arányokat mértek. A hivatal feladatait legalább nagyjából ismerők aránya: Jóval kevesebben ismerik ugyanakkor a hivatal élére pénteken megválasztott Unger Annát. A válaszadók mindössze 9 százaléka hallotta már korábban a nevét, 57 százalék a jelölése kapcsán találkozott vele először, 34 százalék pedig még a jelölésről sem értesült. A lakosság 57 százaléka nem érzi magát eléggé tájékozottnak ahhoz, hogy megítélje Unger Anna kinevezését . A teljes népesség 16 százaléka jó, 28 százaléka rossz választásnak tartja az új elnököt. A Tisza szavazói között 21 százalék támogatja, 27 százalék pedig elutasítja a döntést. Az Europion arra is rákérdezett, milyen szakmai hátteret tartanak szükségesnek az emberek az NVVH vezetéséhez. A legtöbben, a válaszadók 58 százaléka a jogi végzettséget és a jogalkalmazási tapasztalatot nevezte meg, míg a korrupcióellenes gyakorlatot 48 százalék tartotta fontosnak. Unger Anna korábban úgy fogalmazott, hogy „nem reális látványos eredményt várni a hivatal első hat évében”. Ezzel a lakosság 45 százaléka ért egyet, és türelmet adna a szervezetnek, 55 százalék azonban hat évnél hamarabb szeretne kézzelfogható eredményeket látni. Ebben a kérdésben nem rajzolódik ki egyértelmű politikai törésvonal: a Tisza, a Fidesz és a Mi Hazánk szavazótábora egyaránt megosztott.
Eredeti cikk megtekintése →