Sem a Fidesz, sem a Tisza nem indul az időközi választásokon
Magyar Nemzet
2026-08-30 07:39
Hatalmas felháborodást keltett a kormánypárti körökben, hogy a parlament tiszás többsége Unger Annát választotta meg a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal (NVVH) élére. A közösségi médiát elárasztották a csalódott kommentelők, akik azt nehezményezték, hogy miért nem Ligeti Miklós, a Transparency International Magyarország jogi igazgatója lett a szervezet elnöke.
A kommentelők közül is többen azt kifogásolták, hogy Unger nem rendelkezik jogi végzettséggel, ugyanis az NVVH elnöke politológus. A parlamenti végszavazás után Magyar Péter egy rögtönzött sajtótájékoztatón igyekezett a védelmébe venni a döntést, hogy Unger lesz az újonnan felálló hivatal elnöke. A miniszterelnök azzal példálózott, hogy az Egyesült Államokban az FBI igazgatója sem rendelkezik jogi végzettséggel.
Ezt azonban cáfolja az amerikai Szövetségi Nyomozóiroda hivatalos honlapján közzétett szakmai életrajz.
Kash Patel Juris Doctor jogi diplomát szerzett, emellett nemzetközi jogi tanúsítvánnyal is rendelkezik. Pályafutását 2005-ben védőügyvédként kezdte Floridában, majd az amerikai igazságügyi minisztériumban nemzetbiztonsági ügyészként is dolgozott. Az Index megkereste az FBI-t, ahonnan hivatalosan is megerősítette, hogy a szervezet igazgatójának van jogi végzettsége. Eszerint Patel a University of Richmondon szerzett diplomát 2002-ben bűnügyi tudományok és történelem szakon, majd visszatért New Yorkba, ahol megszerezte a jogi doktorátusát, valamint nemzetközi jogi tanúsítványt szerzett a University College London jogi karán.
Megjegyzendő, hogy nem ez az első alkalom, hogy Magyar Péter hatalmasat téved egy személy végzettségét illetően. Egy hónapja, az államfői casting kellős közepén ugyancsak nagy felháborodást okozott a tiszások között, hogy a miniszterelnök először Polgár Judit sakklegendát szerette volna a köztársasági elnöki pozícióba ültetni. Akkor is többen kifogásolták a jogi végzettség hiányát, amire válaszul Magyar Péter azt állította, hogy Göncz Árpád sem volt jogász. Ugyanakkor Göncz Árpád 1944-ben szerzett jogi diplomát a Pázmány Péter Tudományegyetem jogi karán.
Mint ismert, végül Polgár Judit kikosarazta a miniszterelnököt, végül hosszas és kínos casting után, a beígért társadalmi egyeztetés nélkül Baka Andrást, a legfelsőbb bíróság korábbi elnökét választották a tiszások köztársasági elnöknek.
Egyébként az államfőválasztás kapcsán is hatalmasat lódított Magyar Péter, ugyanis azt állította, hogy ő soha nem beszélt társadalmi egyeztetésről, csupán javaslatokat kértek az emberektől.
A Tisza egyik legfontosabb kampányígéretében is hazudott Magyar Péter, aki korábban még azt ígérte, hogy 700 ezer család kap majd iskolakezdési támogatást a most induló tanév során. Ehhez képest rászorultsági alapon vezette be a kormány a lehetőséget, így sokkal szűkebb körnek, négyszázezer gyermeknek – tehát nem családnak – jár a százezer forintos támogatás. És még csak nem is feltétlenül a rászorulóknak: míg Magyar Péternek például jár, mivel elvált, addig egy kétgyermekes, minimálbérből élő házaspárnak már nem.
De más ígéreteit sem tartotta be Magyar Péter, ugyanis még a kampányban azt ígérte , hogy a kormányzása első napján felfüggesztik az összes kilakoltatást, ám a miniszterelnök ezt mégsem teljesítette. Egy júniusi kormányinfón is szóba került a kilakoltatások kérdése, azonban sem akkor, sem azóta nem foglalkozott az üggyel a kormány. Emlékezetes, hogy
míg tavasszal Magyar Péter 480 forintos benzinárstoppal kampányolt, addig kormányra kerülve nemhogy alacsonyabb árat vezettek volna be, hanem kivezették a védett árat.
Mindezek mellett a Tisza hiába ígérte meg a kampányban, hogy azonnal végrehajtják, száz nap sem volt elég arra, hogy duplájára emeljék a családi pótlékot, az anyasági támogatást, az időskorúak járadékát, a gyes-t és a gyet-et. Emellett az sem történt meg, hogy 25 százalékos béremelést hajtsanak végre a szociális szektorban vagy öt százalékra mérsékeljék az egészséges élelmiszerek áfáját.
Emlékezetes, hogy Magyar Péter politikai pályafutása is nyilvánvaló hazugsággal indult, ugyanis 2024. februárjában a Partizánnak adott interjúban még rossz viccnek nevezte azt a felvetést, hogy belépne a politikába.
Ám rövidesen létrehozta a Talpra, Magyarok! mozgalmat, rendezvényt szervezett március 15-re, majd nem sokkal később bekebelezte a Tisza Pártot, amelyet az önkormányzati és az európai parlamenti (EP) választáson is elindított.
Noha a pártja EP-listáját vezető politikus többször is fogadkozott, hogy mandátumot szerezve sem menne ki Brüsszelbe, a június 9-i választás utáni nyilatkozataiban már úgy érvelt , hasznosabb lenne, ha ő is beülne az Európai Parlamentbe.
Magyar Péter a mentelmi jog kérdésében is meghazudtolta magát. A Tisza Párt elnöke az európai parlamenti és önkormányzati választások előtti kampányban még a mentelmi jog eltörlését ígérte. Emlékezetes, hogy Magyar Péter az Ötkert nevű szórakozóhelyen szóváltásba keveredett egy férfival, aki videófelvételt készített róla. A Tisza Párt vezére elvette a férfi telefonját, majd a készüléket a Dunába hajította.
Nem meglepő módon a diszkóbotránya után Magyar Péter már egészen másként állt a mentelmi jog kérdéshez: esze ágában sem volt lemondani az EP-képviselőként őt megillető jogi védelemről. Kormányra kerülve pedig teljesen lekerült a napirendről, hogy megszüntessék a mentelmi jog rendszerét.
Magyar Péter egyik legnagyobb és egyben legveszélyesebb hazugsága volt, hogy még ellenzéki pártvezérként 2024-ben azt állította, hogy Magyarországra érkezett a bukott szír diktátor, Bassár el-Aszad repülőgépe. A Magyar Hang egy fotót is közölt, amely szerint Budapesten landolt a szír exelnök, ám hamarosan kiderült, szó sincs erről, és egy 12 éves felvétellel csapták be az olvasóikat. A Magyar Hang később elismerte a történteket, bocsánatot is kértek, ám Magyar Péter Facebook-oldalán viszont sokkal később is megtalálható volt az álhírről szóló bejegyzés.
Magyar Péter Klubrádióban sem okozott csalódást, a tőle megszokott stílusban közölte, nincs miért bocsánatot kérnie.
A Tisza Párt elnöke aztán az ATV-ben folytatta az ezzel kapcsolatos téveszméi terjesztését : az Egyenes beszédben arról értekezett, hogy kormányzati szintről nem jelentették még ki, hogy Bassár el-Aszad valóban nem járt itt.
Borítókép: Magyar Péter miniszterelnök (Fotó: Havran Zoltán)