← Vissza

● news.bsdnet.hu

Átalakul az Alkotmánybíróság, pár napon belül négy alkotmánybírónak is távoznia kell

Origo 2026-08-30 14:38
Szeptember elsején négy alkotmánybíró mandátuma is megszűnik, míg novemberben egy ötödiké is. Ezzel 4 hónap alatt a 15 fős testület 6 tagot is elveszít, ezért a testületnek új tagokat, új elnököt és elnökhelyettest is választania kell. Ezzel azonban nem feltétlenül ér véget a Tisza-kormány által eltávolított bírák története, ugyanis az érintettek Strasbourgig vagy akár Luxembourgig is elmehetnek, ahol a több száz milliós kártérítésen felül tagállami kötelezettségszegést is megállapíthatnak. A bíróknak azért kell távoznia, ugyanis az Alaptörvény 17. módosítása korlátozza mandátumuk megtartásának lehetőségét. A törvény kimondja, hogy ha az  Alkotmánybíróság tagja az Alaptörvény tizenhetedik módosítása hatálybalépésének napján már betöltötte a hetvenedik életévét, megbízatása az Alaptörvény 17. módosításának hatálybalépése időpontját követő hónap első napján megszűnik – idézte fel az Index . Ez azt jelenti, hogy szeptember elsején, kedden megszűnik a 70. évüket betöltött alkotmánybírók mandátuma. A portál emlékeztetett, hogy hasonló szabályozás korábban is érvényben volt, azonban azt 2013-ban kivezették. A szabály újbóli alkalmazása négy bírót érint: Polt Péter elnököt, korábbi legfőbb ügyészt, Haszonicsné Ádám Máriát, a köztársasági elnöki hivatal egykori vezetőjét, Juhász Miklóst, a Gazdasági Versenyhivatal volt elnökét és Lomnici Zoltánt, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnökét. Míg novemberben Czine Ágnes mandátuma is lejár. Emlékezetes, hogy Czine Ágnest  augusztus 13-án az Alkotmánybíróság elnökhelyettesének választották , így szeptember elsejétől az ő feladata lesz majd fenntartani a testület működőképességét Polt Péter mandátumának megszűnése után. Azonban novemberi szükségszerű távozása miatt csupán  két és fél hónapig tölti be ezt a tisztségét. A négy hónap alatt 6 embert is elveszítő 15 fős Alkotmánybíróság személyi összetétele sokat változik. A testület először júliusban Hende Csabát veszítette el a Tisza-kormány Alaptörvény-módosítása miatt, ugyanis az kimondja, hogy országgyűlési képviselőnek nem választható személy nem lehet alkotmánybíró, Hende Csaba pedig már nem lehet országgyűlési képviselő szintén a Tisza-Alkotmány-módosítása miatt. Helyére az Országgyűlés Sonnevend Pált választotta. A pár nap múlva távozó négy alkotmánybíró és a november közepéig helyettesítést vállaló Czine Ágnes helyére hamarosan 5 új alkotmánybírót kell majd az Országgyűlésnek választania, míg az Alkotmánybíróságnak új elnököt és elnökhelyettest. A portál arra is kitért, hogy a választási procedúrákkal párhuzamosan az életkoruk miatt mandátumoktól megfosztott bírák feltehetően nemzetközi bíróságokhoz is fordulhatnak. Polt Péter egy korábbi, júniusban megjelent tanulmányában jelezte, hogy két út állhat rendelkezésükre: Az előbbi egy korábbi ügyben már kimondta, hogy a bírói tisztség idő előtti megszüntetésével kapcsolatos jogvita az Emberi Jogok Európai Egyezménye 6. cikkének hatálya alá tartozhat akkor is, ha nem klasszikus ítélkező bírói, hanem bírói igazgatási pozícióról van szó. Polt Péter szerint, ha a 6. cikk, amely a független és pártatlan bírósághoz való jogot rögzíti, alkalmazható egy bírói igazgatási testület tagjának mandátumát érintő jogvitára, akkor azok még inkább relevánsak lehetnek az alkotmánybírói tisztség esetében, amely közvetlen szerepet játszik az alapjogvédelem és az alkotmányossági kontroll biztosításában – ismertették. Az EUB pedig több alkalommal is tagállami kötelezettségszegést állapított meg a bírói függetlenség és a bírák elmozdíthatatlanságának elvére hivatkozva. Egy hasonló esetben pedig megállapította, hogy az alkotmánybíróság függetlensége és törvényes összetétele nem pusztán belső alkotmányjogi kérdés, hanem az uniós jogrend működése szempontjából is releváns tényező, az alkotmánybíróságok összetételét és működését érintő beavatkozások meghatározott körben uniós jogi jelentőséggel bírhatnak. Az alkotmánybírók elmozdításának jelentős anyagi vonzata is lehet, hiszen a jogszabály semmiféle kompenzációról nem rendelkezik. A mandátumuk lejárta előtt, célzott jogalkotással eltávolított bírák elmaradt jövedelmük, egyéb juttatásaik, végkielégítésük vagyoni kára mellett közéleti meghurcoltatásuk, szakmai megítélésükön esett csorba miatt sérelemdíjra is jogosulttá válhatnak. Ez fejenként több száz millió forint, de akár fél milliárdot meghaladó összeg is lehet – hívta fel a figyelmet a portál.
Eredeti cikk megtekintése →