← Vissza

● news.bsdnet.hu

Lemondott a Vidék- és Településfejlesztési Minisztérium egyik helyettes államtitkára – Lőrincz Viktória is megszólalt

24.hu 2026-08-30 16:12
Cáfolta Lőrincz Viktória vidék- és településfejlesztési miniszter, hogy rendkívüli okok miatt nyújtotta be lemondását a tárca egyik helyettes államtitkára – írta vasárnapi Facebook-bejegyzésében a politikus. Hazugságokat emleget Lőrincz A helyettes államtitkár személyes okokra hivatkozva, az élethelyzetében bekövetkezett változás miatt adta be a lemondását az illető. Pótlásáról hamarosan gondoskodnak – tette hozzá. A miniszter üzent a Fidesznek is: Jól mutatja az ellenzék mély válságát, hogy a hírrel kapcsolatban erőltetett összeesküvés elméleteket gyártanak. Tiszteletben tartva a minisztérium dolgozóinak magánéletét, a Fidesz által terjesztett sületlenségeket nem kívánjuk kommentálni. Valamint azt is kéri az ellenzéki politikusoktól, hogy„ tiszteljék meg azzal az államigazgatásban dolgozókat, hogy nem terjesztenek róluk hazugságokat”. Az eset előzménye A megszólalás előzményeként Panyi Miklós fideszes országgyűlési képviselő vasárnapi Facebook-bejegyzésében azt írta: több kormányzati vezető – kabinetfőnökök és helyettes államtitkárok – hagyta el néhány hét után a kormányzatot. Valószínű új rekordot állít be a Tisza-kormány azzal, hogy, bár még fel sem állt az új kormány, egy helyettes államtitkáruk máris lemondott – írta a fideszes politikus, aki kifejtette: az említett személy június végén kezdett dolgozni a minisztériumban, és szeptember elsejével már hatályos is lesz a lemondása.
Eredeti cikk megtekintése →