← Vissza

● news.bsdnet.hu

Megszűnik 16 alapítvány: 1284 milliárd forintnyi közvagyon kerül vissza az államhoz

Index 2026-08-31 19:33
Augusztus 31-ével lezárul 16, felsőoktatási tevékenységet nem végző közérdekű vagyonkezelő alapítvány (kekva) felszámolása – közölte a kormány. A tájékoztatás szerint a kekvák megszüntetésével legalább 1 billió 284 milliárd forint könyv szerinti értékű közvagyon kerül vissza közvetlen állami ellenőrzés alá. A közlemény szerint ezzel „véget ér egy átláthatatlan rendszer”, egyúttal pedig „ egy fontos akadály is elhárul az uniós források hazahozatala elől ”. A közérdekű vagyonkezelő alapítványok rendszerét a kormányzati összegzés szerint az előző kormány építette ki: jelentős állami vagyont és az ezekről szóló döntéseket emelte ki a közvetlen állami ellenőrzés alól, és helyezte alapítványi kuratóriumok kezébe . A közlemény kifogásolja, hogy a konstrukció úgy biztosított hosszú távú önállóságot ezeknek a szervezeteknek, hogy közben hatalmas közvagyonnal gazdálkodhattak – így „olyan konstrukció jött létre, amelyben jelentős közvagyonról egy kormányváltás után is a korábban kijelölt testületek dönthettek". A most megszűnő alapítványok vezetésében a közlemény szerint az előző kormányzat több meghatározó szereplője is helyet kapott. A közel 575 milliárd forint könyv szerinti vagyonú Mathias Corvinus Collegium Alapítvány kuratóriumát Orbán Balázs vezette, a Jövő Nemzedék Földje Alapítványét Lázár János, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítványét Áder János , a Magyar Kultúráért Alapítványét pedig Demeter Szilárd. Az államra átszálló vagyon összetételét a kormány négy nagyobb tételre bontotta. Több mint 845 milliárd forintot vállalati részesedések tesznek ki, közel 162 milliárdot pénzeszközök, 89 milliárdot értékpapírok, csaknem 88 milliárdot pedig ingatlanok. Az alapítványok közül a legnagyobb vagyont az MCC Alapítvány kezelte, közel 575 milliárd forint könyv szerinti értékben. A MOL-Új Európa Alapítvány vagyona meghaladja a 262 milliárd, a Jövő Nemzedék Földje Alapítványé pedig megközelíti a 108 milliárd forintot. A közlemény kiemeli, hogy ez a három alapítvány együtt az államra átszálló vagyon mintegy háromnegyedét kezelte. A kormány szerint az átalakítás nem érinti hátrányosan az érintett szervezetek tényleges tevékenységét: a szükséges programok és szolgáltatások tovább működnek , miközben megszüntethetők „a felesleges párhuzamosságok és indokolatlan szervezeti struktúrák”. A közlemény zárása szerint az államra visszaszálló vagyonnál „ismét világos lesz, ki felel érte, ki dönt a felhasználásáról, és mire fordítják”.
Eredeti cikk megtekintése →