← Vissza

● news.bsdnet.hu

Tágítaná a vagyonelkobzás lehetőségeit a kormány

Telex 2026-09-01 16:51
Több ponton is módosítaná a Büntető törvénykönyvet az a javaslat , amit kedden nyújtott be a parlamentnek a kormány. Ezek közül több rendelkezés olyan, amit uniós szabályoknak való megfelelés miatt kell változtatni. Ilyen az is, hogy a jövőben bekerülhet a törvénybe a vagyonelkobzás egy új formája. A javaslat szerint a jövőben a kiterjesztett vagyonelkobzás olyan esetekre is vonatkozhat, amikor a vagyontárgy birtokosa nem maga volt egy konkrét bűncselekmény elkövetője, de a bűncselekmény és a vagyona között mégis van kapcsolat. A törvény indokolása szerint olyan esetekben fordulhat ez elő, amikor valaki a vagyont egy bűnszervezet résztvevőjétől szerezte. „Ebben az esetben tehát nem igazolható kétséget kizáróan, hogy az adott vagyon is bűncselekményből származik, de a bűnszervezet tagjával fennálló kapcsolat, a tőle való vagyonszerzés ténye, és a megmagyarázhatatlan, ismeretlen forrásból származó tetemes gazdagodás ténye alapján már megfordítható a bizonyítási teher” írták az indoklásban. A javaslat emellett megteremti a lehetőséget, hogy elkobozzák az üzletszerűen elkövetett természetkárosítással szerzett vagyont is. Az igazságügyi miniszter indítványa szerint hatályon kívül helyeznék a büntetőeljárási törvény külföldi embercsempészekre vonatkozó szabályait, miután az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen az erre vonatkozó 2025-ös törvénymódosítás miatt. A hatályos szabályok szerint az ügyészség felfüggesztheti az embercsempészet miatt indult eljárást, ha a gyanúsított vállalja, hogy Magyarország területét a határozat közlésétől számított hetvenkét órán belül elhagyja. A javaslat alapján a feltételes ügyészi felfüggesztés jogintézménye felmenő rendszerben szűnik meg, a korábban elrendelt felfüggesztések hatályban maradnak. Ez azért szükséges, hogy ne kelljen tömegesen egyszerre lefolytatni büntetőeljárásokat, és elfogatóparanccsal megkísérelni a terheltek kézre kerítését – írta a tárca az indoklásban. (MTI)
Eredeti cikk megtekintése →