← Vissza

● news.bsdnet.hu

Kilenc év után ismét vizsgálhatja a hazai börtönöket a Magyar Helsinki Bizottság

HVG 2026-09-02 11:39
A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BVOP) kilenc év után ismét engedélyezte a Magyar Helsinki Bizottságnak, hogy munkatársai meglátogassanak egy általuk megjelölt börtönt, és ott ellenőrzés nélkül beszélhessenek fogvatartottakkal – közölte a jogvédő szervezet. A Helsinki Bizottság szerint a külső, társadalmi kontroll nélkül maradó zárt intézményekben gyakrabban fordulnak elő jogsértések, a Fidesz kormányzása idején viszont fokozódott a börtönök elzártsága, a külső kontroll megszűnt, a politika pedig maga alá gyűrte a szakmaiságot. Ennek a folyamatnak az egyik állomása volt, amikor 2017-ben a BVOP egyoldalúan felmondta az együttműködést a Magyar Helsinki Bizottsággal. A jogvédők szerint elemi érdeke a társadalomnak is, hogy az állam megfelelő börtönkörülményeket biztosítson, ezzel ugyanis könnyebben megelőzhető a bűnismétlés és visszaesés. A civil szervezet 18 év alatt 77 – esetenként többnapos – börtönmegfigyelést végzett, javaslatokat tett a börtönöknek és BVOP-nak, valamint feltárt számos rendszer- és egyedi hibát, hiányosságot, eljárt egyedi jogsérelmeknél. A Magyar Helsinki Bizottság a kilencéves szünet után először a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet III. objektumában járt augusztus 6-án. A látogatásról készült jelentés szerint a legnagyobb problémát a hőség okozta, amelyet próbált ugyan enyhíteni a személyzet, de a szigorú szabályok korlátozták a lehetőségeket. https://hvg.hu/itthon/20260813_tokoli-borton-fogvatartott-bantalmazas-karterites-jogeros-itelet-magyar-helsinki-bizottsag Nyitókép: Illusztráció, fotó: Túry Gergely
Eredeti cikk megtekintése →