← Vissza

● news.bsdnet.hu

Már csak ketten vannak letartóztatásban az NKA-ügyben, a Fidesz-szerverek adatmegőrzése továbbra is érvényben van

Népszava 2026-09-02 12:19
Enyhíti a bíróság a kényszerintézkedéseket a Nemzeti Kulturális Alapot (NKA) érintő büntetőeljárásban. Az Bács-Kiskun megyei ügyészség lapunknak küldött legfrissebb tájékoztatása szerint a nyomozásban újabb gyanúsítottat nem hallgattak ki, a büntetőeljárás továbbra is 7 személy ellen folyik, ám a rács mögött lévők száma tovább csökkent: „A megkeresésében megjelölt nyomozásban újabb gyanúsított kihallgatására nem került sor, a nyomozás továbbra is 7 gyanúsított ellen van folyamatban. A gyanúsítottak közül jelenleg ketten letartóztatás, míg öten bűnügyi felügyelet hatálya alatt állnak” – írták a Népszavának. Mint arról beszámoltunk, július végén még 5 gyanúsított volt rács mögött, egy héttel ezelőtt már csak 3 , jelenleg pedig mindössze 2 fő áll letartóztatás alatt. Arról is írtunk, hogy a Legfőbb Ügyészség korábban megállapította, hogy a Fidesz-szervereinek fizikai elszállítása szabálytalan volt, ezért a határozatot hatályon kívül helyezték, és helyette szűrt adatmentést, valamint adatmegőrzést rendeltek el. Az ügyészség lapunknak megerősítette, hogy ez az eljárási állapot változatlan: „A 2026. augusztus 14. napján meghozott határozattal – a szerverek vonatkozásában – elrendelt elektronikus adatok megőrzésére kötelezés jelenleg is fennáll” – közölték. Tehát a Fidesz visszakapta a szervereit, de továbbra sem nyúlhat hozzájuk.
Eredeti cikk megtekintése →