← Vissza

news.bsdnet.hu

PÁLYÁZAT ROMA FIATALOKNAK

Police.hu 2026-05-21 07:00
A Budapesti Rendőr-főkapitányság idén is ösztönzi a rendőri hivatás iránti elköteleződést. A Budapesti Rendőr-főkapitányság pályázatot hirdet roma származású, középiskolák és szakiskolák nappali rendszerű oktatásában tanuló fiatalok számára, tanulmányaik eredményes befejezésének elősegítése és a rendőri pálya választásának ösztönzése céljából. A pályázatot azok a tanulók nyújthatják be, akik középiskola vagy szakiskola első, második vagy harmadik évfolyamán tanulnak, évismétlésre semmilyen tantárgyból nem kötelezettek, valamint a pályázat benyújtásának évében legalább 3,00-as év végi tanulmányi átlageredményt értek el. A sikeres pályázók – tanulmányi eredményük függvényében – havi pénzbeli juttatásban részesülhetnek, emellett támogatást kaphatnak a kollégiumi vagy diákotthoni szállásköltség, a menzai ellátás, a ruházkodás, valamint a tankönyvek és egyéb taneszközök költségeinek térítéséhez. A pályázatot a Budapesti Rendőr-főkapitányság vezetőjének kell megküldeni2026. június 30-ig. A benyújtott pályázatokat erre kijelölt bizottság bírálja el, a támogatás odaítéléséről a bizottság javaslata alapján a Budapesti Rendőr-főkapitányság vezetője dönt. A pályázatok elbírálásának határideje2026. augusztus 31. A pályázat részletes feltételei és további hasznos információk a csatolt dokumentumban találhatók.
Eredeti cikk megtekintése →