← Vissza

● news.bsdnet.hu

Bánki Erik és Kósa Lajos meghallgatását kezdeményezte az MNB-botrányt vizsgáló bizottság

Telex 2026-09-03 13:41
Bánki Erik és Kósa Lajos volt fideszes képviselők meghallgatását kezdeményezték a Magyar Nemzeti Bank (MNB) működésével kapcsolatos visszaéléseket feltáró parlamenti vizsgálóbizottság tiszás tagjai csütörtökön – írta az MTI. Bánki Erik, a parlament gazdasági bizottságnak akkori elnöke az MNB-törvény 2016-os módosításának benyújtója volt, amely a közérdekű adatigénylés korlátozására tett politikai kísérlet volt. Kósa Lajos pedig a törvényt megszavazó Fidesz-frakció vezetője volt akkor, ő tette azt a kijelentést 2016-ban, miszerint „az a pénz elvesztette közpénz jellegét” – emlékeztettek a tiszás képviselők. Apáti István (Mi Hazánk) az MNB felügyelőbizottsága tagjainak meghallgatását is javasolta, együtt a képviselőkkel, akik benyújtói voltak a törvényjavaslatnak, amely lehetővé tette a jegybank gazdasági társaság alapítását. Apáti felvetette Orbán Viktor volt miniszterelnök meghallgatásának lehetőségét is. Az első meghallgatotti körről a bizottság egy következő ülésén szavaz. Csőszi Attila tiszás képviselő, a vizsgálóbizottság elnöke korábban azt ígérte , hogy a bizottság munkája során azonosítják és a bizottság elé idézik meghallgatásra az MNB-ügy főszereplőit. Hozzátette, hogy a volt jegybankelnök Matolcsy Györgynek és fiának jó eséllyel meg kell majd jelennie a bizottság előtt. A tervek szerint vizsgálják majd, hogy milyen jogalkotói és felügyeleti hibák vezethettek odáig, hogy az MNB alapítványába tett 266 milliárd forintos vagyon és a kecskeméti Neumann János Egyetem alapítványától kapott 127 milliárd forint lényegében elveszett, milyen jegybanki, politikai, felügyeleti és gazdasági szereplőket terhel felelősség ezekért a döntésekért, és milyen jogalkotással lehet biztosítani, hogy az MNB vagyona soha többé ne veszíthesse el közpénz jellegét. Vizsgálják majd a székházfelújítást, az ingatlanvásárlásokat, a külföldi és magyar befektetési döntéseket, így a legnagyobb falatnak számító, százmilliárdokat elégető két befektetést, a lengyel GTC és a svájci Ultima részvényeinek megvásárlását is. Az MNB-ügyet a Telex több cikkben részletesen feldolgoztuk, sőt egy filmben is elmagyaráztuk , hogyan kerülhetett magánkörökhöz és éghetett el több százmilliárd forint közpénz. Ebben a videóban pedig azt foglaltuk össze, mi történt A nagy játszma című filmünk megjelenése óta az MNB-ügyben.
Eredeti cikk megtekintése →