← Vissza

● news.bsdnet.hu

Orbán Viktor nemzetközi főtanácsadójának bizalmasai is benne voltak a „lélegeztetőgép-bizniszben” a parlamenti államtitkár szerint

ATV 2026-09-03 19:20
Velkey György László részletes adatokat közölt a lélegeztetőgépek beszerzése kapcsán, számos magyar és külföldi közvetítő cégről is írt. A Külügyminisztérium parlamenti államtitkára közösségi oldalán osztott meg újabb információkat az ügyről. Mint írta, azt eddig is tudták, hogy Szijjártó Péter akkori külgazdasági és külügyminiszter és tárcája nem közvetlenül a gyártóktól vette meg a lélegeztetőgépeket, hanem számos külföldi és magyar közvetítő céget iktattak közbe „a 300 milliárdos lélegeztetőgép-bizniszben”. Azóta azonban kiderült, hogy az érintett cégek többsége korábban egyáltalán nem foglalkozott egészségügyi eszközökkel, a tevékenységi kört csupán a szerződéskötés előtt vették fel. Mint Velkey hozzátette, olyan cégek is voltak közöttük, melyeket abban az évben alapítottak: „Látjuk, hogy az egyik cég mögött a bukott kormány holdudvara állt: Orbán Viktor nemzetközi főtanácsadójának bizalmasai, Takács Péter sógora, Szijjártó Péter körei” – írta, hozzátéve, hogy az érintett cégek az üzletnek köszönhetően megtöbbszörözték a beszerzéseket megelőző árbevételüket. Mint közölte, hat cégnél összesen 15,5 milliárdos a különbség az eszközök beszerzési és eladási ára között, az összeg pedig még ennél is magasabb, ha minden közbeiktatott cégről van szó. Velkey a szóban forgó hat céget is nevesítette posztjában, kiemelve azokat az információkat, hogy hány lélegeztetőgépet szereztek be, mekkora összegért, és mennyiért vették meg azokat tőlük. Az államtitkár szerint ezek lélegeztetőgépek, maszkok, tesztek, overálok beszerzését végezték, és amelyek egyenként több száz millió forintos vagy akár milliárdos profittal adták el ezeket az államnak. Közölte, csupán ennél a hat cégnél összesen 15,5 milliárd forintos a különbség a gépek és eszközök beszerzési és eladási ára között, de az összeg ennél jóval magasabb, ha az összes közbeiktatott céget nézzük. „Az eddig feltárt információk alapján azt látjuk, hogy a feladatra szerződött, mára megszűnt magyar cégek a járvány idején összesen mintegy 86 milliárd forint árbevételt és körülbelül 21 milliárd forint osztalékot realizáltak” – írta Velkey György László. „Ez már nem a szokásos mutyizós történet: a világjárvány közepén üzleti lehetőséget láttak a magyar emberek egészségében és adóforintjaiban. Miközben emberek az életükért küzdöttek, mások a közpénzből próbáltak profitálni. Ez egyszerűen elfogadhatatlan” – írta. Velkey korábban arról tett közzé információkat , miszerint több ezer lélegeztetőgépet nem javasoltak használatra egy jelentés szerint. A Külügyminisztérium a lélegeztetőgépek beszerzése kapcsán korábban különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés és egyéb bűncselekmények gyanújával tett feljelentést. Borítókép: illusztráció
Eredeti cikk megtekintése →