← Vissza

news.bsdnet.hu

Újra rákkal diagnosztizálták Kylie Minogue énekesnőt – dokumentumsorozatban tett drámai vallomást

Mediapiac 2026-05-21 10:30
Másodjára is rák diagnózissal nézett szembe Kylie Minogue. A popsztárról Netflix dokumentumfilm készült, melyben őszintén beszélt arról, hogy küzdött meg a súlyos betegséggel. Másodszor is rákkal diagnosztizálták a híres énekesnőt 2021-ben. Kylie Minogue erről korábban nem beszélt, most azonban egy 3 részes Netflix-dokumentumsorozatban vall őszintén a megpróbáltatásairól – tudatta aszeretlekmagyarorszag.hu. Az 57 esztendős popsztárnál korábban 2005-ben mellrákot állapítottak meg. Akkoriban nyíltan elmondta, hogy mi a helyzet, másodjára azonban már nem tett így. Mint a dokumentumsorozatban elárulta, szerencsére ismét sikerült legyőznie a daganatos betegséget, most minden rendben vele. Ám visszatérését igen nehéz lelki időszak és elzárkózás előzte meg. „Nem érzem úgy, hogy kötelességem lenne ezt a világnak elmondani, és valójában akkoriban egyszerűen nem is tudtam volna, mert csak egy árnyéka voltam önmagamnak”– fogalmazott Kylie Minogue a dokuszériában. Elmondása szerint volt időszaka, amikor a házból sem akart kimenni. Teljes titokban tartotta, hogy ismét beteg – a zene adott erőt számára, amikor a legnehezebb perceken ment keresztül. Kylie Minogue 2023-ban újabb nemzetközi sikert könyvelhetett elPadam Padamcímű dalával – amelyért 2024-ben megkapta második Grammy-díját – ő azonban nem tudta igazán élvezni a sikerét, mert rettegett belül. „A Padam Padam rengeteg lehetőséget nyitott meg előttem, de legbelül tudtam, hogy a rák nem csupán egy aprócska kitérő volt az életemben”– fogalmazott az énekesnő. Kylie Minogue a dokumentumsorozatban könnyezve beszélt arról: 2005-ös rákdiagnózisa mellett más lelki teherrel is meg kellett küzdenie: az orvosok elmondták neki, hogy a daganatos betegségre kapott kezelések miatt nehezebbé válhat a teherbeesése, ő azonban szeretett volna anya lenni, s mindent megtett ezért. „Megpróbáltam, még a kemoterápiámat is elhalasztottam azért, hogy több IVF-kezelésen vehessek részt, abban a reményben, hogy gyermeket szülhessek. Ha sikerült volna, az egy csoda lett volna, de nem így alakult”– mondta. Az énekesnő azért vállalta, hogy beszél a történtekről, hogy felhívja mások figyelmét: járjanak rendszeresen szűrővizsgálatokra. A korai felismerés ugyanis valóban életmentő lehet. A Netflixen bemutatott dokumentumsorozatot Michael Harte rendezte, s abban nemcsak Kylie Minogue beszél, megszólal a testvére, Dannii Minogue, illetve zenésztársak is, így Jason Donovan és Nick Cave is – írta meg a szeretlekmagyarorszag.hu. Kylie Minogue legendás klipje inspirálta ezt a kampányfilmet
Eredeti cikk megtekintése →