← Vissza

● news.bsdnet.hu

Osztrák–holland üzemeltetés vár az M6-os autópályára

Magyar Nemzet 2026-09-05 14:59
A kormány további 11 évre a jelenlegi üzemeltetőt, az M6 Duna Autópálya Koncessziós Zrt.-t bízta meg az M6-os autópálya északi, valamint az M8-as autópálya 5 kilométeres szakaszának üzemeltetésével – áll egy friss, péntek éjjel megjelent kormányhatározatban. Emellett az is eldőlt, hogy a korábbi koncessziós szerződés szerinti opció lehívását hatályon kívül helyezte az új jogszabály, tehát nem a Mészáros Lőrinc üzletemberhez köthető Magyar Koncessziós Infrastrutúra Fejelsztő Zrt. (MKIF) üzemelteti a következő 35 évben a gyorsforgalmi utat. Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter így kommentálta a fejleményt a közösségi oldalán : „újabb 105 milliárd forintot visszavettünk Mészároséktól: az M6-ost 149 milliárd helyett 44 milliárdért üzemelteti az eddigi szolgáltató 2037-ig.” Kétségtelenül hangzatos számok, csakhogy Németh Tamás, az MKIF vezérigazgatója korábban a Világgazdaságnak azt mondta: Azok az állítások, amelyek szerint a mi üzemeltetésünk lényegesen drágább lenne, egyszerűen nem felelnek meg a valóságnak. A miniszter úr által említett számok sem egyeznek a koncessziós szerződésünkben és az ajánlatunkban szereplő összegekkel. Az általunk vállalt költségek ennél lényegesen alacsonyabbak, ráadásul az ajánlatunk műszaki tartalma sem azonos a jelenlegi üzemeltetés műszaki tartalmával, ezért a két konstrukció nem hasonlítható össze közvetlenül – mondta. Lázár János korábbi építési és közelekedési miniszter bízta meg az MKIF-et az M6-os autópálya üzemeltetésével, ám Vitézy Dávid ezt kifogásolta, mondván, a szerződés durván túlárazott volt. Az M6 Duna Autópálya Koncessziós Zrt-t 2004-ben eredetileg a Bilfinger, a Porr és a Swietelsky érdekeltségei alapították – idézte fel a lap . A tulajdonosi kör azonban később jelentősen átalakult: 2015–2016-ban az eredeti tulajdonosok kiszálltak, és pénzügyi befektetők kerültek a helyükre. Így 2015 decemberétől az M6 Duna Autópálya Koncessziós Zrt. új tulajdonosai: Magyar Péter miniszterelnök egyébként baljós üzenetet tett közzé szombat reggel: „ahogy vállaltuk, felszámoljuk a közpénzzabrálást a dohány- és a kaszinókoncesszióknál. Felkészül a 35 éves autópálya-koncesszió.”
Eredeti cikk megtekintése →