Komolyan ezt akarja beadni a tanároknak az oktatási miniszter? – Rétvári Bence szerint Lannert reakciója csak rontott a helyzeten
Magyar Nemzet
2026-09-06 13:34
Egyre nagyobb port kavar a botrány, amelyet Lannert Judit a pedagógustársadalmat sértő kijelentései keltettek, azzal pedig, ahogy az oktatási miniszter végül megszólalt az ügyben és védekezni próbált, csak olajat öntött a tűzre. A tárcavezető a Klubrádiónak adott korábbi interjújában egyebek mellett úgy vélte, hogy túl sok a pedagógus, de arról is beszélt, hogy legszívesebben az összes iskolaigazgatót leváltaná. A kijelentései miatt kelt közfelháborodás nyomán a tiszás miniszter azzal hozakodott elő, hogy az említett interjút 2023-ban adta, valamint hogy manipulálták és félremagyarázták a szavait.
– Háromnapnyi hallgatásba menekülés után végre megszólalt Lannert Judit a pedagógusokat lenéző és sértegető mondatai kapcsán. Muszáj volt, mert már több millióan látták, milyen gőgösen és lenézően beszél a tanárokról, milyen sértéseket vág a fejükhöz. A tanárok között is futótűzként terjedtek a videók, és a miniszter asszony tekintélye a „tapsolós-dobogós” évnyitó után tovább apadt – így reagált Rétvári Bence a félresikerült tűzoltásra.
A KDNP frakcióvezetője szerint Lannertnek már nem volt elég a baloldali véleményvezérek segítsége, neki is el kellett ismételnie a szokásos védekezést. – Nem kellett csalódnunk: minden mondatát ugyanúgy fenntartja, szerinte semmiért nem kell bocsánatot kérnie, és amúgy is a Fidesz–KDNP tehet mindenről. (…) Komolyan azt akarja a tanároknak beadni, hogy tavaly oktatáskutatóként még lenézte a tanárokat, de idén oktatási miniszterként már nagyra becsüli őket? És azt várja, hogy ezt elhiszik neki? – húzta alá a honatya.
Rétvári arra is felhívta a figyelmet, hogy míg Lannert azt hangoztatja, hogy szerinte Fidesz–KDNP csak rombolt, azt elfelejti megemlíteni, hogy az előző, jobboldali kormányhoz fűződik minden idők legnagyobb fizetésemelése, amikor is 900 ezer forint fölé emelkedett pedagógus átlagbér.
Amint a KDNP-s politikus emlékeztetett, szintén a Fidesz-kormányhoz fűződik egyebek mellett a tankönyvek ingyenessé tétele, a szociális gyermekétkeztetési keretet többszörösére emelése, ami 600 ezer gyereknek segít.
Lannert mentegetőzése kapcsán Rétvári Bence azt közölte lapunkkal, hogy várják Lannert arra vonatkozó magyarázatát, hogy amikor azt mondja: be kell zárni a kisebb iskolákat, akkor mire gondol, mi a mondatai kontextusa?
Mi a szövegkörnyezete annak, amikor azt hangoztatja, hogy túl sok a pedagógus? Hogy tudja ezt kimagyarázni? Amikor úgy véli, hogy az összes igazgatót el kell bocsátani, akkor kontextusában mégis mit jelent ez a mondat? Hasonlóképpen: amikor azt állítja, hogy a magyar pedagógusok nem tudnak önállóan gondolkodni, mit értett ez alatt?
– mutott rá a politikus.
A KDNP frakcióvezetője abból a szempontból is rendkívül kínosnak nevezte a tiszás miniszter magyarázkodását, hogy a kommentelők ugyancsak azt írják, hogy meghallgatták az interjút, amelynek az összképe is egybevág a részletek üzenetével. – Valós magyarázat helyett Lannert megpróbált személyeskedni és mellébeszélni, de azt nem fejtette ki, hogy az ominózus mondatai miképpen jelenthetnek mást, mint ami a magyar nyelv szabályai szerint megállapítható – fejtette ki Rétvári Bence. Szavai szerint ezzel nem ér véget Lannert arroganciája: a miniszter ugyanis megkérte a debreceni önkormányzatot , hogy a város vezetését ne hívják meg, amikor ő ott lesz az egyetem tanévnyitóján. – Ezzel komoly hagyományt rúgott fel a tiszás miniszter, hiszen mióta világ a világ, a város és ez egyetem vezetése együtt nyitotta meg a tanévet – tette hozzá.
Érdemes megjegyezni, hogy Lannert most a többi között azzal védekezik, hogy annak idején arról beszélt: minden tanárra szükség van, most is így gondolja. Ezzel szemben a klubrádiós interjúban pont az ellenkezőjét állította: „A sok tantárgy nagyon sok pedagógust igényel. A magyar oktatás nagyon pedagógus-intenzív, (…) kevés tanuló jut egy tanárra. (…) Nagyon sok tanárral dolgozunk, aránytalanul sokkal.”
Egyébként az eredeti 52 perces, vágatlan interjút ide kattintva meghallgathatják. Ebben először 36 perc 10 másodperctől beszél a miniszter arról, hogy szerinte az összes iskolaigazgatót le kellene váltani, ezt az állítását az interjú végén 50:33-nál megismétli. A beszélgetésben azt is elmondja, hogy ma pedagógusnak az megy, akinek ez a fajta oktatás testhezálló, „ezek valóban nem az önállóan gondolkodó innovatív emberek”, ez a rész 39 perc 45 másodpercnél kezdődik. 44 perc 37 másodpercnél kezdi azt az eszmefuttatást, miszerint hazánkban azért olyan alacsonyak a tanárbérek, mert nagyon sok pedagógus tanít nagyon sok tantárgyat sok kicsi iskolában, erre pedig szerinte az a megoldás, hogy ezeket be kell zárni, beleértve a nagyvárosok kis létszámú gimnáziumait is. 47 perc 51 másodperctől kezdve pedig arról beszél, hogy néha a legnagyobb akadály a pedagógus és a szülő.
Ezeket a részeket megnézhetik az alábbi videóban is.
Lannert ominózus kijelentéseiről megkérdeztük a pedagógus szakszervezeteket, ami a jelek szerint forró krumpli lehet számukra. Noha telefonon elértük a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) elnökét, Totyik Tamás a sajtósához irányított minket. A hölgy azonban nem vette fel a telefont, az írásbeli üzenetünkre pedig azt a választ adta, hogy a PSZ alelnökei nem elérhetők vasárnap. Ami elég különös annak fényében, hogy az elnököt – aki egyébként az alelnökei bábáskodása nélkül is rendszeresen nyilatkozik – fel tudtuk hívni.
Bár Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke a lapunknak küldött írásbeli reakciójában az egész ügyet mondvacsináltnak nevezte, egy ponton lényegében mégis elhatárolódott Lannertnek az iskolaigazgatók leváltására vonatkozó szavaitól. Hangsúlyozta ugyanis, hogy a PDSZ nem általános vezetőcserét szorgalmaz, s szerintük minden igazgató alkalmasságát egyenként, szakmai és intézményi szempontok alapján kell megítélni. Ettől eltekintve a tiszás miniszterhez hasonlóan gyakorlatilag bagatellizálta a problémát. Az elnök ugyanis szintén azt tette szóvá, hogy Lannert nyilatkozata több évvel ezelőtti, s szerinte „kontextusából kiragadva” és „lejáratási céllal” idézték annak egyes részeit.
A Nemzeti Pedagógus Kar a szerdai elnökségi ülésén alakítja ki álláspontját a témában.
Közben már jóval több, mint 10 ezren írták alá a Lannert Judit távozását is követelő petíciót – adta hírül a Facebook-oldalán Rétvári Bence, hozzátéve: Lannert Judit lenéző és sértő szavai örökre beégtek a pedagógusok tudatába. – A miniszternek szolgálnia kellene a pedagógusokat és nem sértegetnie. (…) Nem kell olyan oktatási miniszter, aki nem növeli a tanárok társadalmi megbecsültségét, hanem két kézzel rombolja azt – fűzte hozzá Rétvári a petíció állásáról szóló posztjához, azt is nyomatékosítva, hogy Lannert Juditnak távoznia kell. A kereszténydemokraták pénteken indították a felhívást a pedagógusok melletti kiállásra.