← Vissza

news.bsdnet.hu

U17: A legújabb topligás magyar játékos is betalált a hatgólos meccsen - videó

Csak Foci 2026-05-20 19:20
A magyar csapat jól kezdte a találkozót, Polonkai Noel már a 6. percben megszerezte a vezetést, a vendégek azonban gyorsan válaszoltak. A félidő végén az MTK Budapesttől Hamburgba igazoló Vasiljevic Andrej tizenegyesből talált be, így 2-1-es magyar előnnyel vonultak szünetre a csapatok. A második játékrészben ismét egyenlített Ausztria, majd Szakál Dénes fejesével újra előnybe kerültünk, de a 86. percben Berger beállította a 3-3-as végeredményt. A korosztályos válogatott ezzel már hat mérkőzés óta veretlen, miután korábban az Európa-bajnoki selejtezők B-ligájából is feljutott az A-ligába. – Nagyon jó meccset játszottunk, sok mindent láttunk abból a pályán, amit az edzéseken gyakoroltunk, a játékosok nagyszerű hozzáállással és időnként látványosan is futballoztak – nyilatkozta Jeremiás Gergő szövetségi edző az mlsz.hu-nak. – Sajnálom, hogy nem sikerült nyerni, mert megérdemeltünk volna, de a védekezésben elkövettünk egy-két hibát, amit az ellenfelünk a minőségéből fakadóan kihasznált. Dominálni tudtunk egy erős csapat ellen, bár ez most nem párosult győzelemmel. Az egész félévben gratulálok a csapatnak, mert tavalyi, rosszabbul sikerült őszi időszakot ki tudtuk javítani és pozitív érzésekkel vághatunk neki az U18-as korosztály kihívásainak. [keretes_doboz cim="U17-es felkészülési mérkőzés:"] Magyarország - Ausztria 3-3 (Polonkai N. 6., Vasiljevic A. 47. - 11-esből, Szakál 74. ill. Zuschlag 9., Mijatovic 66., Berger 86.) Magyarország: Jakab Mátyás (Balogh Barnabás, 46.) – Szendrei Bence (Acsai Dominik, 74.), Russnák Áron, Szakál Dénes (Herold Ádám, 80.), Balogh Áron – Serucza Márk (Tóth Miklós, 74.) – Polonkai Noel, Berekméri-Szigeti Ákos (Kiss Máté. 66.) – Wiesner Balázs (Tóth Miklós, 80.), Vasiljevic Andrej, Görög Vincent (Bokor Balázs, 66.)
[/keretes_doboz] Gólszerző:
Eredeti cikk megtekintése →