Fekete május

Mivé lettek ragyogó tulajdonságaid? Amit hoztál, fekete május: viharfelhőt, hisztériás utcai gyűlölködést, kocsmai leszámolást, széllel bélelt kergetődzést, odamutogatást, tahó anyázást, töpszliistengyártást. Már a kicsattanó tavaszban, a bódító májusban is csalódunk. Világfájdalmas hangok riogatják mértékes gondolkodásunkat suhanckorú századunk legelején: megint megváltozik, rosszra fordul minden? Azért a garázs mögötti kertcsücsökben egy pár orgonabokor fekete májusunkban is virított. Ágacskái hajlásig telve virággal, bódítóan illatos orgonakelyhekkel. Mára a ránk szakadt sötétségben földre hullt mindenik litániás lila fürtje. Pedig de másképpen számítottunk! Talán a nyíló akác majd felvidít. Mert ilyenkor mindenik útszéli kérges törzs felül illatos fátyolt visel, akár csalódott vándorok anyáskodó menyasszonyai tavasztitkos éjszakákon. Még tepsi meleg tepertős pogácsa, hozzá spricnivel szelídített savanykás homoki bor. És míg elmélázol mellettük hol nyelintve, hol kortyintva, aközben a nagy terek, a diszkók, meg a rendszerváltó koncertek kordonjai felől, mint kitört nyerítő csikósereg trappolnak emberfiak egyenesen neked, mert mind futni és enni akar. Fenyegetnek, rád öklöznek, mocskosnak skandálnak és hozzá dologtalan tenyerükből fehér port szívnak cimpáikba és energiás dobozt pattintanak. Ördög muzsikál a vérükben, élnek és hencegnek, mint neves naplopók. Nem szép az idei májustól, hogy így becsapott. Leszavazott álmaim, tervezgetett vágyaim most elegendő voks híján porladnak a tavaszi flaszteren. Ej, te fekete május, egyszer inkább arra tanítsd meg a derék, de még tahócska magyar legényeket (ha lesznek még akkor), hogyan lopjanak el a brüsszeli gróf kertjéből lánynak, hazának minden orgonát.