Orbán Viktor: Újra adósrabszolgaság a láthatáron
Magyar Nemzet
2026-09-08 18:25
Sorra érkeztek kedden a negatív hírek a magyar gazdaságról – erre mutatott rá a nap eseményeiről készült összefoglalójában a Világgazdaság. Pedig a reggel még másként kezdődött: a Központi Statisztikai Hivatal közlése szerint augusztusban – éves összevetésben – 1,3 százalék volt az infláció, miközben az árak júliushoz képest 0,2 százalékkal nőttek.
Ezzel azonban véget is ért a jó hírek sora. Kedden ugyanis újabb elemmel bővült az a lista, amely a bezárt vagy bezáró gyárakat tartalmazza. Hivatalossá vált, hogy a győri német autóipari multi, a WKW az év végén bezárja a gyárát, ezzel pedig mintegy 500-an veszítik el a munkájukat. Az indoklás szerint a döntés oka a rossz gazdasági helyzet. A gyárbezárás Győr térségét sújtja közvetlenül, de országos méretben is érkezett egy vaskos pofon.
Az igazi feketeleves Kármán András Pénzügyminisztériumából érkezett.
Nyilvánosságra hozták ugyanis az augusztusi államháztartási jelentést , ebből pedig az derült ki, hogy soha nem látott havi hiánnyal zárt augusztusban az államháztartás központi alrendszere: a 2311 milliárd forintos deficittel együtt nyolc hónap alatt 5169 milliárd forintra emelkedett a hiány, ez az eredeti éves hiánycél több mint 122 százaléka.
A tárca az augusztusi hiányt a Helyreállítási és Rezilienciaépítési Eszköz-, vagyis az RRF-megállapodás miatti előfinanszírozásokkal magyarázza, ami 2187 milliárd forinttal növelte a kiadásokat.
Kormányra kerülve Magyar Péterék sokat beszéltek a hiány lehetséges mértékéről, egyre nagyobb számokat mondva be. Végül az augusztusban benyújtott 2026-os módosított költségvetés 7,5 százalékos deficitet tartalmazott. És azt, hogy az államadósság számottevően megugrik idén.
Utóbbi, vagyis az adósság ügye a parlamenti szócsatában is téma lett. Pontosabban az szolgáltatott vitatémát, hogy a Tisza-kormány április vége és július vége között 2347 milliárd forinttal növelte az államadósságot. Ami biztos, hogy a Fidesz–KDNP 80 százalék fölötti szintről 74,6 százalékra csökkentette az államadósságot a GDP arányában.
A Tisza-kormány ezt növelné most 77,5 százalékra.
S ha mindez nem lett volna elég, karnyújtásnyira került az ország egy nem túl kellemes lélektani határhoz: a 700 forintos üzemanyagár jó ideig olyan mérföldkőnek számított, amely már elgondolkoztatja az autósokat. Hogy ez így van-e manapság is, rövidesen kiderül, a mértékadónak tekintett Holtankoljak.hu adatai szerint ugyanis kedd délután átlagosan 697 forintba került egy liter gázolaj, de a jóval olcsóbb 95-ös benzin literjét is 620 forint felett kínálták.
Ráadásul – tehetjük hozzá szakmai elemzések alapján – a drágulás jó eséllyel nem állt meg.
Ezt megelőzendő a Fidesz törvényjavaslatot nyújtott be, melyben az indítványozta, hogy a parlament vezesse vissza a Tisza többség által június végén eltörölt védett árakat. A jelek szerint a kormány is hajlandó lépni, de csak a gázolaj ügyében. A pontos intézkedést – ha igaz – szerdán mutatják be.